400 balmazújvárosi állami alkalmazott bérének kifizetését követlete kedden a kormánytól Hegedüs Péter, Balmazújváros független polgármestere, a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége(MÖSZ). Az erről szóló petíciót maguk a dolgozók, a családtagok, a város lakói írták alá. A bérek fedezeteként szolgáló állami kifizetést arra hivatkozva tartja vissza a kormányhivatal, hogy szerintük jogszerűtlenül fogadták el a korábban csődbe jutott város vonatkozó költségvetési rendeletét, noha a polgármester szerint mindez szabályosan történt. A petícióátadással együtt tartott sajtótájékoztatón megjelent Latorcai Csaba miniszterhelyettes is, aki szerint a helyzet megoldásának kulcsa a polgármesternél lenne.
Budapesten demonstrált Balmazújváros polgármestere és az MKKSZ elnöke. Az érdekvédelmi szövetség szerint kicsinyes kormányzati, pártpolitikai csatározások miatt került csődközeli helyzetbe a Hajdú-Bihar vármegyei település. A labda a Kúria térfelén pattog, de ítéletére a nyár miatt még több hétig várni kell. A város közalkalmazottai és köztisztviselői közben már két hónapja nem kaptak bért.
Van, akinek csak félmilliót emelkedett a fizetése, de olyan is akad, akik csaknem másfél millió forinttal is többet vihetnek haza.
A miniszteri fizetések július elsejével megemelkedtek. Az addig havi 3 millió 94 ezer forintot keresők – így a kormány legtöbb tagjának – bruttó bére 3 millió 534 ezer forintra nőtt, vette észre a 24.hu.
Három tárcavezető, Csák János kulturális és innovációs, Lantos Csaba energiaügyi és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter volt jogosult 5 millió forintos fizetésre, ez az összeg most 6 millió 362 ezer forintra gyarapodott.
Orbán Viktor miniszterelnök havi bruttó 6 millió 539 ezer forint júliustól.
Nőttek az államtitkári fizetések is: az eddigi 2 millió 321 ezer forintról 2 millió 651 ezerre – ez 14 százalékos emelésnek felel meg, ahogy az alap miniszteri fizetés is ennyivel emelkedett.
A miniszterek és államtitkárok illetményét a miniszterelnök állapítja meg saját hatáskörében.
A Területi Közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők egyenlőre nem kaptak béremelést. Az MKKSZ követeléséről ITT.
Kaptak viszont a kormánytisztviselő születésnapjára 1 nap fizetett távollétet, valamint tárgyévben további 3 munkanap fizetett távollétet a munkavállaló által igényelt időpontban.
Tudjuk, hogy sokatokat érint és foglalkoztat a kérdés, ezért utánajártunk:
Kérdés:
"Jó napot kivánok!
XY vagyok, a XY Vármegyei Kormányhivatal kormánytisztviselője.
Az elmúlt héten kaptunk valamennyien olyan e-mailt a munkáltatónktól, hogy a Digitálás Állampolgárságról Programra a XY Vármegyei Kormányhivatal által foglalkoztatott kormánytisztviselőknek a DÁP mobilalkalmazás használatához kapcsolódó előregisztrációt 2024. augusztus 29-ig el kell végezni.
A kérdésem az lenne, hogy kötelezhet-e a munkáltatóm, hogy a programot letöltsem a saját mobiltelefonomra?
Én úgy gondolom, hogy nem kötelező okostelefonnal rendelkeznem, és nem vagyok köteles mobil internet előfizetésére sem.
Kérném ezzel kapcsolatban az állásfoglalásukat.
Üdvözlettel XY"
Válasz:
"XY kormánytisztviselő, így foglalkoztatására, jogviszonyára a Kit. alkalmazandó. A kérdésében lévő adatok alapján véleményem szerint nem kötelezheti a munkáltatója, hogy a kérdésében említett programot letöltse saját, azaz magántulajdonában álló mobiltelefonjára a következő szabályok szerint.
A Kit. szerint a kormányzati igazgatási szerv köteles a kormánytisztviselő részére a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani [91. § (1) bek. c) pont]. Azaz, ha a munkavégzéshez mobiltelefon is szükséges, azt a munkáltatónak kell biztosítania. A Kit. 94. § (2) bekezdésének b) pontja szerint a kormánytisztviselő az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése jogszabályba ütközne. A kérdés szerinti utasítás a Kit. fentebb idézett szabályába ütközik.
Más megítélés alá tartozik ugyanakkor, ha a kialakult gyakorlat szerint XY munkavégzéséhez eddig is használta magántulajdonában álló mobiltelefonját. Ha ez olyan okostelefon, amire a regisztráció elvégezhető, és ez a munkavégzéséhez szükséges, szerintem nem tagadhatja meg jogszerűen az utasítást. Ha viszont a munkavégzéséhez használt mobil e regisztrációra nem alkalmas, álláspontom szerint nem kötelezhető új készülék megvásárlására, a telefont a munkáltató köteles biztosítani."