
Azonnali bértárgyalást kezdeményez a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a miniszterelnöknek és a belügyminiszternek írt levelében, miután az alacsony bérek miatt felmondott idén az Oktatási Hivatalban dolgozók 10 százaléka.
- Humánerőforrás-krízis van, 120 dolgozó mondott fel az első félévben – tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt és a területért felelős Pintér Sándor belügyminisztert a szakszervezet elnöke. Boros Péterné megírta azt is, ez a helyzet a magyarázata annak, hogy már április 23-án is sztrájk-készültségben voltak az Oktatási Hivatal dolgozói. A munkatársak több mint 50 százaléka sztrájkolni akart, erről írásban is nyilatkozott, de a kormány részéről ezt akkor azzal állították le, hogy a munkabeszüntetés törvénytelen lenne. Azóta előrelépés nem történt, így az Oktatási Hivatal alapszervezete felhatalmazása alapján Boros Péterné most sürgős bértárgyalást kezdeményezett. "Az érdekképviseleti vezető arra vár választ, hogy mikor-, és milyen mértékben kívánja a kormányzat a keresetet olyan szintre emelni, ami megállítja a kvalifikált, jelentős tudással, tapasztalattal rendelkező dolgozók elvándorlását. "






















