A NYOK és az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanács állásfoglalása.
A NYOK és az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanács állásfoglalása.
Az MKKSZ elnöksége november 5-ei ülésén tájékoztatást kapott az elnök és az alelnökök munkájáról, a kormányzati színtű érdekegyeztető tárgyalásokról, módosította a 2022. évi központi költségvetést, foglalkozott a 2023. évi központi költségvetés koncepciójával. Ezen kívül tájékoztatás kaptak egy Európai Tanácsi önkormányzati projektről és a SZEF alapszabálya módosításának helyzetéről. Egyeztetés folyt az SZMSZ módosításáról, a Választási szabályzatról, és a Tagdíjfizetés rendje belső szakmai tájékoztatóról.
Ahogy Boros Péterné, az MKKSZ elnöke is foglamazta, a szociális dolgozók megbecsülése azért nagyon fontos, hogy jól érezhessék magukat a munkahelyükön és fontosnak érezhessék magukat azért, hogy az állam szolgálatában állnak.
Ezt azzal lehetne most leginkább elismerni, ha egy azonnali, július 1-ig visszamenőleges 20%-os béremelésben részesülnének, ami legalább az inflációs drágulás fedezné számukra.
Az LMP teljes mellszélességgel kiáll emelett a követelés mellett.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333