
Az ATV Start vendégei Boros Péterné elnök, MKKSZ és Zlati Róbert elnök, MASZSZ.
A Postánál és a MÁV-nál legalább inflációkövető emelést, a közalkalmazottaknál pedig annál is többet, 25 százalékos bérfejlesztést követel a szakszervezet. A Portfolio szerint a kormány kényszerhelyzetben van, ha nem emel, felmondási hullám jöhet.
"Tisztelt Boros Pétrené Elnök Asszony!
Idén töltöm a 41. életévemet, kormánytisztviselőként dolgozom, 17 éve a közszférában, összesen 20 év szolgálati jogviszonnyal rendelkezem. Főiskolai dipomával rendelkezem, melette 2 szakirányú felsőfokú szakképesítéssel és egy középfokú szekképesítéssel, közigazgatási alapvizsgával, -szakvizsgával, KAB-ügyintézői vizsgával rendelkezem. Havi bruttó járandóságom 360 000 Ft, családi kedvezménnyel (egy kiskorú gyermeket nevelünk feleségemmel) nettó 249 400 Ft. Mellette évi bruttó 200 000 forint cafeteria juttatást kapunk a kollégáimmmal, illetve családalapítási, gyermeknevelési, iskoláztatási támogatást, aki jogosult rá (kollégáim többsége nem, mert már vagy nincs kiskorú gyermekük, illetve sok, a 30-as, 40-es éveikben járók gyermektelenek, mivel nem mernek gyermeket vállalni ebben a világban). Megalázó, felháborító, tűrhetetlen... (A KSH szerinti bruttó átlagkereset 2022. oktöberében 510 500 Ft volt.) Figyelembe véve az infláció mértékét, és a jelenlegi gazdasági folyamatokat, a havi bruttó járrandóságomnak (és természetesn a kollégáimnak) jelenleg minimum (!) 2-3 szorosának kellene lennie (és ez csak a minimum), és mindenképpen inflációkövetővé kellene tenni, mert az évenkénti 0 %, vagy pár % béremeléssel a jövőben is hamar elértéktelenedik a fizetésünk. Önök tudják mi mindent elvettek már tőlünk ez elmúlt években: bankkártya-költségtérítés, ruhapénz, szemüveg-költségtérítés, szabadság, ebédidő... Nincs túlórapénz (de túlóra az van!), nincs célpénz, jutalom, 13. havi fizetés, álláshelyi elismerés, év végi ajándék/cafeteria/szaloncukor... A napi munkaidő hétfőtől csütörtökig fél 8-tól 16:30-ig tart, péntekenként fél 8-től 13:30-ig. Rugalmas munkaidő, home office nincs (a Covid alatt sem volt!)
Tisztában vagyok azzal is, hogy rengetegen még sajnos ennyit sem keresnek, ami szintén nagyon elszomorító, igazából egy egységes társadalmi összefogásra lenne szükség emiatt (ami sajnos nincs meg ma ebben az országban).
Jelenleg 35 km-re járok be dolgozni (átlag 35-40 perc egy odaút), mivel tömegközlekedéssel csak minimum 1 átszálással lehetséges az út, oda-vissza minimum 3,5-4 óra lenne annak időtartama. A kormányhivatal 10 Ft/liter kilométerenkénti útiköltségtérítést ad, mely egy napra 700 Ft. Számításom szerint 6-6,5 literes átlagfogyasztással jelenleg minimum 3500-4000 Ft a valós költség (egy napra!).
A leterheltség, létszámhiány szintén ismert probléma úgy gondolom. Nincs információnyújtó kollégánk (aki fogadja és a megfelelő helyre irányítja a személyesen megjelent ügyfeleket, illetve a telefonon érdeklődőket), nincs irattárosunk (ellenben az elmaradt irattározási feladatok években mérhetők...), nincs biztonsági őr (ami néha nem ártana...), a kollégák leterheltek...
Szeretem a munkám, de szeretetből nem lehet megélni. Szó szerint most a lét a tét... Kénytelen leszek átmenni a versenyszférában, ha itt rövid időn belül nem történik érdemi változás.
Elnézést az esetleges aggresszív hangvételért, de végső elkeseredésemben írom e levelet.
Tisztelettel:
XY kormánytisztviselő (=jobbágy?)
... Vármegye
Ui.: Levelem közzétételét Önökre bízom, bár tartok a megtorlástól..."
Ismét megmutatkozott a szolidaritás, az MKKSZ is fogadta a Tudásmenet tüntetéssel érkezőket.
Még ezen a héten is tart a téli szünet az igazgatásban és az oktatásban, az érintett dolgozók csak január 9-től térnek vissza a munkába. A kormány az energiamegtakarítást tartotta szem előtt, amikor elrendelte a kényszerpihenőt, de az intézkedés nem aratott osztatlan sikert: sok szülő inkább nyárra tartogatná a szabadságát, de akadnak olyan, generációs szegénységben élő családok is, akik számára a több hétig tartó iskolaszünet komoly pluszterhet jelent.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333