Egyebek mellett a keresetek megduplázását, a diplomás bérminimum bevezetését, valamint a köztisztviselői életpálya visszaállítását követeli az a több ezer önkormányzati köztisztviselő, aki ma reggeltől kezd munkabeszüntetésbe az ország húsz pontján.
Egyebek mellett a keresetek megduplázását, a diplomás bérminimum bevezetését, valamint a köztisztviselői életpálya visszaállítását követeli az a több ezer önkormányzati köztisztviselő, aki ma reggeltől kezd munkabeszüntetésbe az ország húsz pontján.
A Független Szakszervezetek Európai Szövetségének (CESI) elnökeként és főtitkáraként – több mint 40 szakszervezeti szervezet és több mint 6 millió munkavállaló, köztük a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) nevében – támogatjuk és szilárdan szolidárisak vagyunk az MKKSZ tagjaival, valamint minden olyan magyar kormányzati és önkormányzati alkalmazottal, akik április 23-án sztrájkba lépnek, hogy tárgyalásokat követeljenek a Magyar Köztársasággal a béremelésekről, a magyar nemzeti jogszabályokban rögzített szakszervezeti jogok alapján.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szolidáris a tisztességes megélhetést biztosító bérekért küzdő köztisztviselőkkel, és támogatja sztrájkköveteléseiket.
A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) évek óta hiábavaló küzdelmet folytat a kormánytisztviselők és az önkormányzati köztisztviselők folyamatosan romló bérhelyzetének javítása, a kereseti helyzet garanciáinak, kiszámíthatóságának megteremtése érdekében. A kormány a törvényben rögzített érdekegyeztetési kötelezettségének nem tesz eleget, nem tárgyal. Ez a kormányzati magatartás provokálta ki a helyi sztrájk- kezdeményezéseket. Sztrájkköveteléseikben egyebek mellett arra kérik a kormányt, hogy duplázza meg a köztisztviselők keresetét.
A Pedagógusok Szakszervezete jól ismeri ezt a méltatlan munkavállalói helyzetet, a pedagógusok érdekében – a szakma a szülőkkel és a diákokkal közösen – évekig folytatott küzdelmet. A kormány az érdekérvényesítés ellehetetlenítése érdekében a sztrájktörvényt is megváltoztatta egyik napról a másikra.
A PSZ egyetért az MKKSZ 2025. április 23-ra hirdetett sztrájkjával, és támogatja a köztisztviselőket és közalkalmazottakat céljaik elérésében.
Bátorság, szolidaritás!
2025. április 22.
Pedagógusok Szakszervezete
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333