A KÖZIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK NAP MINT NAP ÜGYFELEKKEL TALÁLKOZNAK, ÉS MÉG MINDIG KI VANNAK TÉVE A FERTŐZÉSVESZÉLYNEK, MERT VAN, AHOL A MAI NAPIG NINCS PLEXIFAL AZ ÜGYINTÉZŐ ELŐTT, VAGY NEM KAPNAK ELÉG KÉZFERTŐTLENÍTŐT.
A KÖZIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK NAP MINT NAP ÜGYFELEKKEL TALÁLKOZNAK, ÉS MÉG MINDIG KI VANNAK TÉVE A FERTŐZÉSVESZÉLYNEK, MERT VAN, AHOL A MAI NAPIG NINCS PLEXIFAL AZ ÜGYINTÉZŐ ELŐTT, VAGY NEM KAPNAK ELÉG KÉZFERTŐTLENÍTŐT.
"Lesz, aki nem fogja igénybe venni. Azok, akiknek szerény az anyagi lehetőségük, választhatnak, hogy mi a nagyobb kockázat, hogy betegen mennek dolgozni, vagy pedig anyagi kockázatot vállalnak" - mondta Boros Péterné.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke elmondta: március óta több kormányrendelet-tervezetet készítettek, ezekben leírták, hogy azoknak, akiknek a munkakörében benne van a fizikai kontakt, járjon egészségkockázati pótlék, de szabályozták volna az otthoni munkavégzést is, hogy így is csökkentsék a köztisztviselők megfertőződésének a lehetőségét.
"Csak azok, akik másképpen nem tudják a tevékenységüket ellátni a területi közigazgatásban, és akik maradnak, azoknak pedig, ha már az egészségüket kell kockáztatniunk, akkor egyrészt fizessen meg az állam, másrészt ha megbetegszenek, akkor az legyen természetes, hogy nem 60%-os fizetésért kell a következő hónapban dolgozniuk, hanem a teljes fizetésüket megkapják" - fejtette ki.
Boros Péterné arról is beszélt híradónknak, hogy az ágazatban dolgozó fertőzöttek számáról nincsenek pontos adataik, de tudnak helyeket, ahol sokan elkapták a vírust, és olyat is, ahol nem volt még probléma.
A kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket. A vonatkozó rendelet még kedd éjjel meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333