Június első napján harminchatodszor ültek táblához a sakkbarátok, köztük a köztisztviselők és közalkalmazottak, hogy eldöntsék az idei MKKSZ Kupa sorsát. A versenyt ezúttal is Lázár András szakszervezeti vezető emlékének ajánlották.
Az 58 pepitaharcos a hagyományos 13 fordulós svájci rendszerben, 10-10 perc gondolkodási idővel vívta meg sakkcsatáját az MKKSZ Székház kiváló felszereltségű nagytermében. A megnyitón Boros Péterné elnök asszony köszöntötte a kicsiket és nagyokat, akik idén is sportszerű keretek között küzdöttek a kupáért és számos különdíjért.
A torna a budapesti fiatalok előretörésének jegyében zajlott, hiszen Kelemen Szabolcs és Palczert Botond hamar az élre állt, a rutinos korosztály pedig üldözte őket. Ez nem hozott teljes sikert számukra, mert Szabolcs visszaverte a támadást, és lényegében rajt-cél győzelmet aratott 11 ponttal. Botond végül negyediknek futott be 9 egységgel, s közöttük a dobogóra dr. Benedeczky Lehel és Ruppáner János állhatott fel, akik vidéki csapatokban sakkoznak. A két évvel ezelőtti győztes, Parragi István 5., míg Török Tamás Titusz 6. lett a nagyon szoros élmezőnyben.
A legjobb hölgyversenyző díját - sokadszor - Máté Mária vitte haza, az ifjúságiak különversenyében pedig Hegedűs Bernát győzött. A 70 felettiek korosztályában Fodré Sándor FIDE-mester diadalmaskodott.
A legidősebb versenyző plakettjét a 93 éves Pápai János kapta, a legfiatalabbét a 10 esztendős Fan Xiaotong Tommy. Több értékszám kategóriadíj is kiosztásra került, így aztán szinte az összes induló nyert könyvet, de sakkújságot biztosan.
A verseny közepén, szokásos formában - Magyarországon csak itt - egy kis ebédet is fogyaszthattak a résztvevők, amiért külön köszönet jár a házigazdáknak!
Ez a sakkesemény már annyira ismert és népszerű hazánkban, hogy biztosan állíthatjuk, jövőre is zsúfolásig megtelik az MKKSZ székház sakkmat(t)adorokkal!
Jakobetz László