A Pénzügyminisztérium kedd éjjel számolt be az újabb, gazdaságvédelemmel és családvédelemmel összefüggésben meghozott lépésről.
A kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket. A vonatkozó rendelet még kedd éjjel meg is jelent a Magyar Közlönyben.
SŰRŰ NOVEMBER
2020. november 7-én az MKKSZ megtartotta XII. Kongresszusát. A dr. Marosi János eseményről szóló írása itt, a Népszava beszámolója pedig itt olvasható.
Novemberben is tartott még az „ÖTSZÁZEZREN AZ 500.000,-ÉRT!” MKKSZ szociális ágazati online sztrájk. A több hétre nyúló megmozdulás november eleji szakaszában nyílt levelet írtunkProf. Dr. Kásler Miklós miniszter úr részére, valamint leosztályoztuk a döntéshozók teljesítményét.
Az esetek többségében megbetegedésük eltitkolását várják el a területi közigazgatásban dolgozóktól főnökeik, követelik a munkába járást és „fenyegető magatartást tanúsítanak” velük szemben. Egyebek mellett ezt tudatják Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek írt levelükben a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ), illetve a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnökei. A helyzet rendezését kérve a rendszeres tesztelést és a százszázalékos táppénzt is sürgetik.
Míg a magánszférában helyesnek és támogatandónak tartja a kormány az otthoni munkavégzést – ennek érdekében rugalmasabbá is tette az otthoni munka feltételeit a járvány idejére –, a közszférában egyelőre alig történtek változások: továbbra is kevés helyen, és esetlegesen engedélyezik az otthoni munkavégzést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint. Az érdekképviselet elnöke, Boros Péterné úgy véli, érthetetlen módon tartanak a közszféra munkaadói a home office-tól.
Az ATV Start vendége volt Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Éveknek Klubszövetség elnöke.
Megtartotta alakuló ülését november 21-én, szombaton az MKKSZ új elnöksége, ezúttal az érvényes szabályoknak megfelelően Zoom tanácskozás formájában. Amikor november 7-i XII. kongresszuson Boros Péterné elnök a zárszavában jelezte, hogy az új elnökséget november 21-ére hívja össze, még nem tudtuk, hogy 4 nap múlva – egy új kormányrendelet értelmében– már minden rendezvény megtartása tilos lesz. Ezért az ülést online formában tartottuk meg. Az elnökségi tagokon kívül az ülésen részt vettek az állandó meghívottak, mint például a Felügyelőbizottság elnöke, illetve a rétegszervezetek képviselői. Az elnökséget Boros Péterné tájékoztatta a következő OV ülésig várható feladatokról, szóbeli konzultáció folyt az elnökség munkamódszeréről, majd elfogadta a testület az ügyrendjét és döntött a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány kuratóriuma elnökének és a kuratórium tagjainak további négy évre történő megbízásáról.
Ismét egy szakdolgozat elkészítéséhez kérték segítségünk, ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME-GTK) munka- és szervezetpszichológia mesterszakának végzős hallgatója. Diplomamunkájában a közszolgálati dolgozók munkamotivációját, munka iránt érzett szenvedélyét, illetve a jelenlegi pandémiás helyzet során a dolgozók munkájára ható pszichoszociális kockázati tényezőket szeretné felmérni az alábbi kérdőíven. A kérdőív kitöltése maximum 15 percet vesz igénybe. Köszönjük, ha kitöltöd!
- Parragh nemcsak az iparűzési adó, hanem a többi önkormányzati adónem befagyasztását is javasolja Orbánnak
- Kiss Ambrus: A válságkezelés két útja
- Kásler két mondattal rendezte le a szociális munka napját, az MKKSZ elégtelenre értékeli a teljesítményét
- KÖSZÖNTJÜK A SZOCIÁLIS ÁGAZAT MINDEN DOLGOZÓJÁT!
- Új alapszervezet alakult az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnél.