Az oltási terv második csoportjában a szociális ágazatban dolgozók szerepeltek, ezért sok, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásban dolgozó abban a hiszemben volt, hogy őt is beoltják, ám végül csak a nagy, bentlakásos intézmények dolgozói és ellátottjai jutottak vakcinához. A szakszervezet szerint most kétszeres hátrányba kerülhet az a 43 ezer dolgozó, akik közül sokan maguk is időseket, hajléktalanokat látnak el, vagy például gyermekotthonokban dolgoznak.
„Követeljük, hogy sürgősen tegyék elérhetővé a Covid-19 elleni védőoltást minden szociális ágazati dolgozó és szociális ellátásban részesülő ügyfél számára” - írja nyílt levelében az Esély Labor Egyesület, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD). Levelükhöz további 16 szervezet csatlakozott.
!!!444!!! - 19 szervezet követel oltást a szociális ágazat számára
Magyar Hang - 19 szervezet követel oltást a szociális ágazat számára
Népszava - 19 szervezet sürgeti a szociális ágazat dolgozóinak beoltását
A Fővárosi Önkormányzat vezetése a Bérszövetséget alkotó szakszervezetekkel és a fővárosi tulajdonú cégek vezetői kollektív munkaügyi vitarendezés keretében egyeztetést folytattak a 2021. évi béremelés kérdése kapcsán.
Bár az ügy részleteit nem ismeri, de „ha valaki csak sajtótájékoztatót tartott, akkor az nem minősül gyülekezésnek” – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy a gyülekezési korlátozás megszegése miatt rendőrségi eljárás indult a közalkalkalmazotti érdekképviselet egyik vezetője ellen, miután februárban sajtótájékoztatót tartott egy alföldi fürdő bejárata előtt. Gulyás szerint ilyen ügyben „nem lehet megalapozottan eljárást indítani senki ellen”.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei cserkeszőlői fürdő lezárása miatt jelentősen csökkentette a dolgozók bérét, sokakat el is küldött. A közalkalmazotti szakszervezet sajtótájékoztatót szervezett a helyszínre, rendőrök igazoltatták a tisztségviselőket.
Egyszerre indítottak kollektív munkaügyi vitát tucatnyi cégnél és intézménynél a szakszervezetek
Akcióba léptek a bérszövetségbe tömörült szakszervezetek: a 0 százalékos béremelési ajánlatot megelégelve egyszerre kezdeményeztek kollektív munkaügyi vitát a közszolgálati, a közszolgáltatói és a szociális területen, csaknem tucatnyi cégnél és intézménynél. Ez az első egységes megmozdulása a folyamatosan bővülő, mostanra országossá vált bérszövetségi mozgalomnak.
Ilyen még nem volt: egységesen és egyszerre kezdeményeztek tucatnyi cégnél és intézménynél kollektív munkaügyi vitát az önkormányzati köztisztviselői, közszolgáltatói, szociális és kulturális szférában működő szakszervezetek. Ezek azok a szervezetek, amelyek bérszövetségbe tömörülve tiltakoznak a 0 százalékos béremelés ellen, s minden lehetséges módon próbálják kiharcolni az érintett munkáltatóknál az egységesen legalább 6 százalékos keresetnövekedést – magyarázta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki a bérszövetség megmozdulásainak a koordinálását is vállalta.
Mint ismert, a szövetség tagjai a közelmúltban a fővárosi tulajdonú cégeknél dolgozók érdekében a főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek írt levélben kezdeményeztek bértárgyalást, s miután kiderült, továbbra sincs értékelhető ajánlat a közszolgáltató, valamint a közszolgálati ágazatban sem – értsd: változatlanul és egységesen 0 százalék –, megállapodtak, továbbra is együtt lépnek fel a legalább 6 százalékos keresetnövelés kiharcolásért.
A szövetség a megalakulása óta folyamatosan bővül. A 0 százalékos ajánlat ugyanis nemcsak a fővárosi közszolgáltatói, hanem a közszolgálati területen dolgozókat is sújtja, országszerte. Az összefogáshoz a megalakulása óta a BKV-nál és a BKK-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége, valamint az FKF-nél, a FŐKERT-nél, az FTSZV-nél, a FŐKÉTUSZ-nál , és a BUDAPEST KÖZÚT-nál jelen lévő Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 mellett csatlakozott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) is. Ekkor vált országossá a béremelésért indított mozgalom.
Kordás kiemelte, a bérszövetség tagjai fontosnak tartják a munkahelyek megőrzését, a kollektív szerződések tartalmának a megvédését és esetleges kiegészítését, de béremelés nélkül mindez kevés. Hozzátette: a szerveződésben résztvevők természetesen tisztában vannak a járvány okozta nehéz gazdasági helyzettel – s azzal is, hogy kormány tudatosan teszi tönkre az önkormányzatokat – a béremeléstől ennek ellenére nem tekinthetnek el, s további közös, egységes akciókat terveznek.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333