A csoportot Gy.Németh Erzsébet az Országgyűlés Népjóléti Bizottság tagja fogadta a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportja részéről. A találkozón részt vett Nemes Gábor a Munkaügyi és Érdekvédelmi Kabinet vezetője.
Azért a miniszterelnök a videóüzenet címzettje, mert Ő ígért személyes nyilatkozattal intézkedést, vizsgálatot-, és megoldást a gyermekvédelem problémáira.
Boros Péterné, MKKSZ Elnök az MKKSZ többek között a szociális ágazati és önkormányzati köztisztviselői munkavállalók keresetnövelése érdekében indított akcióiról is beszélt a Heti TV Pirkadat című műsorában.
Sikeresen léptünk be közösen a saját digitális világunkba
Az MKKSZ vezetői a Róna utcai székházban február 17-én, szombaton azért találkoztak, hogy szakszervezet legfontosabb teendőiről tanácskozzanak. Az MKKSZ vezetői elsőként részletes tájékoztatás hallgattak meg az új online tagnyilvántartási rendszer bevezetésének első tapasztalatairól, ezt részben Pajor Károly a EgyesületOnline képviselője, részben Szokolai Róbert az MKKSZ irodavezetője tartotta. Ezután Boros Péterné elnök ismertette az MKKSZ 2024. évi érdekképviseleti célkitűzéseit, valamint a megyei és alapszervezeti feladatokat.
A toborzási szakértő szerint az ellentétet az okozza, hogy a cégek sokszor a jelenleg állományban lévő dolgozók bérét veszik alapul az ajánlattételnél, míg a pályázó az ismerősöktől szerzett bérinformációk alapján sokszor naprakészebb adatokkal rendelkezik a lehetőségeit illetően.
Boros Péterné, MKKSZ Elnök az ATV Híradójában beszélt a reálkereset csökkenéséről és a bérleszakadásról a közszférában.
A közszféra munkáltatói már nem utalnak szakszervezeti tagdíjat a fizetésekből. Van olyan érdekképviselet, ahol 20 százalékkal csökkentek a bevételek - tudta meg a Népszava.
Idén január 1-jétől a közszférában működő munkáltatók már nem vonják le automatikusan a szakszervezeti tagsággal rendelkező munkavállalóik fizetéséből a szakszervezeti tagdíjakat, így nem is utalják át azokat az érdekképviseletek számára. Ezt egy tavaly októberben elfogadott törvénymódosítás tiltja meg számukra, a tagdíjakat még dolgozóik kérésére sem utalhatják tovább. A hivatalos indoklás szerint a kormány célja az volt, hogy egyszerűsítsék az állami működést, ám mivel a rendszer lényegében automatikus volt, semmilyen plusz terhet nem okozott a munkáltatóknak – a szakszervezeteket ellenben kihívás elé állította.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333