Míg a magánszférában helyesnek és támogatandónak tartja a kormány az otthoni munkavégzést – ennek érdekében rugalmasabbá is tette az otthoni munka feltételeit a járvány idejére –, a közszférában egyelőre alig történtek változások: továbbra is kevés helyen, és esetlegesen engedélyezik az otthoni munkavégzést a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint. Az érdekképviselet elnöke, Boros Péterné úgy véli, érthetetlen módon tartanak a közszféra munkaadói a home office-tól.

Megtartotta alakuló ülését november 21-én, szombaton az MKKSZ új elnöksége, ezúttal az érvényes szabályoknak megfelelően Zoom tanácskozás formájában. Amikor november 7-i XII. kongresszuson Boros Péterné elnök a zárszavában jelezte, hogy az új elnökséget november 21-ére hívja össze, még nem tudtuk, hogy 4 nap múlva – egy új kormányrendelet értelmében– már minden rendezvény megtartása tilos lesz. Ezért az ülést online formában tartottuk meg. Az elnökségi tagokon kívül az ülésen részt vettek az állandó meghívottak, mint például a Felügyelőbizottság elnöke, illetve a rétegszervezetek képviselői. Az elnökséget Boros Péterné tájékoztatta a következő OV ülésig várható feladatokról, szóbeli konzultáció folyt az elnökség munkamódszeréről, majd elfogadta a testület az ügyrendjét és döntött a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért Alapítvány kuratóriuma elnökének és a kuratórium tagjainak további négy évre történő megbízásáról.

Ismét egy szakdolgozat elkészítéséhez kérték segítségünk, ezúttal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME-GTK) munka- és szervezetpszichológia mesterszakának végzős hallgatója. Diplomamunkájában a közszolgálati dolgozók munkamotivációját, munka iránt érzett szenvedélyét, illetve a jelenlegi pandémiás helyzet során a dolgozók munkájára ható pszichoszociális kockázati tényezőket szeretné felmérni az alábbi kérdőíven. A kérdőív kitöltése maximum 15 percet vesz igénybe. Köszönjük, ha kitöltöd!

A kérdőív itt tölthető ki.

Csatlakozz az MKKSZ-hez online!

Az MKKSZ on­line rend­sze­rén ke­resz­tül né­hány kat­tin­tás­sal tag­gá vál­hatsz, va­la­mint tag­dí­ja­dat bank­kár­tyá­val fi­zet­he­ted.

Csatlakozást segítő videó1
Csatlakozást segítő videó2

Klubrádió

Hallgassátok bátran!

Támogatási rendszer

FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető


1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42

 


INTERNETES ÁRUHÁZ

Ismét Praktiker hétvége az MKKSZ tagoknak!

2026 I. félév

2026 II. félév

Elérhetőségek

Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244 
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333
A tagdíjak utalása az MKKSZ Gránit Banknál lévő bankszámlájára történhet: 12100011-10420117

A Róna utca 87. megközelítésének lehetőségei

Main Menu