Az MKKSZ Elnöksége 2018. április 21-én, szombaton a megyei titkárokkal és OSZT elnökökkel kibővített ülést tartott. Boros Péterné elnök szóbeli kiegészítése után elsőként a 2017. évi beszámolót és mérleget tárgyalta meg a testület. Tornyi Józsefné FEB elnök és Papp József könyvvizsgáló álláspontjának ismertetése után néhány kérdésre kaptak választ az elnökség tagjai. Az MKKSZ önálló tevékenységének továbbra is kiemelt feltétele az, hogy a működéséhez szükséges pénzügyi forrásokat döntően a tagok által önkéntesen fizetett tagdíjbevétel biztosítsa, ennek mértéke tovább csökkent 2017-ben, a hiányt a tartalékalapból kellett pótolni. Ennek ellenére szakszervezetünk működése gazdálkodási és pénzügyi szempontból biztonságos volt.
A 2018. évi költségvetés alapvető célja a működés biztosítása. A terv számít arra, hogy kismértékben tovább csökken a tagdíjbevétel, ezért az előző évekhez hasonlóan hiányt kellett betervezni. Mindkét dokumentumot az elnökség jóváhagyta. Ezután Veres Ildikó alelnök a kormánnyal történő, csalódottságot okozó sztrájktárgyalásról, Árva János alelnök a különböző bizottságokban végzett munkájáról, a SZEF Szövetségi Tanács üléséről és kongresszusáról adott tájékoztatót. Boros Péterné elnök előterjesztésében a testület elfogadta az elnökség éves munkájáról szóló részletes beszámolót.
Fehér József elnöki megbízott tájékoztatót adott az MKKSZ ingatlanjainak aktuális helyzetéről, és hosszan vita után kialakította álláspontját a SZEF ingatlanvagyonával kapcsolatban.
A testület Zseli Imre OV elnök javaslatára döntött az Országos Választmány 2018. május 5. napjára történő összehívásáról, ezzel kapcsolatban dr. Marosi János SZÜB vezető előterjesztésében döntött arról, hogy javasolja az MKKSZ-nek a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségéhez való csatlakozást. Az 1990. évi megalakulásakor az MKKSZ alapító tagja volt a KSZSZ-nek, onnan 1992-ben vált ki. Az erről szóló döntést az OV fogja meghozni.
A testület jóváhagyta a Kormányhivatali OSZT és a Közterület-felügyeleti OSZT szervezeti és működési szabályzatát. Végül az Elnökség zárt ülésen határozott a kitüntetésben részesülő személyekről, a kitüntetések átadásra az OV ülésen kerül sor.
Dr. Marosi János