
Tárgy: Közigazgatás reformja
Tisztelt Elnök Asszony!
Felhívását olvasva, az MKKSZ-nek megküldött javaslatokat az alábbiakkal egészíteném ki (remélem, nem késtem el velük és észrevételeim időben érkeznek meg Önökhöz):
Gondolatom szerint nehéz korrektül teljesítményt mérni a közigazgatásban, amely a kormánytisztviselőket érinti. Azok a kormánytisztviselők, akik háttérmunkákat (back office) végeznek (pl. ügyiratokat dolgoznak fel), az általuk elvégzett ügyirat mennyiség sokszor nehezen számszerűsíthető: hiszen nem minden kormánytisztviselő kap egyformán ügyiratot, beskatulyázzák őket, valakik többet kapnak, valakik kevesebbet. Nem mindenhol adnak egyforma esélyt a munkavégzésre (itt a kiosztott ügyiratokra, ügytípusokra gondoltam). Fennállhat a torzulás veszélye, a „formális megfelelés” csapdája: a dolgozók csak a papíron jól mutató, könnyen mérhető feladatokra fókuszálnak az érdemi ügyintézés helyett. Szintén fennállhat a szubjektivitás veszélye a hierarchikus viszonyok miatt: a vezetői értékelés könnyen válhat személyeskedővé, ami demotiválhatja a munkavállalókat.
A megyei kormányhivatalokban ma már bárkit felvesznek, hogy a hiányzó szakembereket valahogy pótolják, nem számít a képzettség. A jogszabály a közvetlen munkáltatók döntésére bízza annak meghatározását, hogy egy munkakör betöltéséhez milyen végzettségre van szükség és a napi gyakorlat az, hogy nem minden esetben van feltétel az iskolai végzettséget tekintve. Jelentkezni pedig többnyire azok a gyerekes anyukák szoktak, akik ezekben a hivatalokban több szabadságra, s a beiskolázási és gyermeknevelési támogatás miatt többletpénzre számíthatnak.
Gyakran veszünk fel továbbá bármilyen hatósági feladat ellátására munkavállalókat a pénzügyi, kereskedelmi, illetve a vállalkozói szektorból. Jóval magasabb bérrel vesszük fel az újonnan belépőket, és ez bérfeszültséget okoz, mivel Ők kb. nettó 60.000 – 80.000 Ft-tal keresnek többet azoknál, akik már 25-30 éves jogviszonnyal a közigazgatásban dolgoznak, holott az új belépőknek, ha figyelembe veszem a 2018. évi CXXV. törvényt a kormányzati igazgatásról, akkor a kormányzati szolgálati, közszolgálati, kormánytisztviselői, állami szolgálati és adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban töltött idejük az 1 éves munkaviszonyt (közszolgálatot) sem éri el.
A 2 x 15%-os béremeléssel nem azoknak a bérét próbálta felemelni a kormányhivatal, akik kevesebbet keresnek, hanem mindenki egyformán megkapta (legalábbis abban a kormányhivatalban ahol én dolgozom, gondolom a 2026. évi országgyűlési választás is nagyban befolyásolta ezt), ami még jobban növelte a szakadékot a munkavállalók bérkeresetei között.
Nagyon szeretném, illetve csodálatos lenne, ha a kormánytisztviselőket a betöltött munkaköréhez szükséges iskolai végzettsége és a közszolgálati jogviszonyban töltött ideje alapján meghatározott besorolási osztály megfelelő besorolási fokozatába sorolnák be. Ilyen táblázatot tettek Önök közzé az MKKSZ oldalán Érdekvédelem/Követeléseink 2023-ra ágazatonként, ahol többek között az önkormányzati, szociális, Kulturális és Védőnői hivatásra jellemző észrevételeiket tették közzé. (A kormányhivatalokban a jelenlegi bérezési rendszer semmiféle előmenetelt nem biztosít, nagyon nagy a bérkülönbség a munkavállalók között és ha az Önök által közzétett bértáblát vesszük figyelembe, akkor jó pár munkavállalónak a bérét ÉVEKIG nem kellene emelni, annyira el van térítve a munkabérük.)
Szabadság: A Kormány a Kit. 2019. évi hatálybalépésekor jelentős mértékben lecsökkentette a kormánytisztviselők fizetett szabadságának mértékét. Ahogy a jelenlegi bérezési rendszer semmiféle előmenetelt nem biztosít az életkor és iskolai végzettség előrehaladtával, ugyanez a helyzet a fizetett szabadság tekintetében: pl. egy 36 éves munkavállalónak ugyanannyi a szabadsága van, mint egy 50-55 éves munkavállalónak.
Helyeslem az előttem szólók észrevételeit, hogy kerüljön visszavezetésre a 13. havi illetmény, illetve a ruhapénz a kormányablakban dolgozókon felüli állomány esetében is, ha már a hivatalokban meg van követelve az elvárt megjelenés minden dolgozóra vonatkozóan.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és segítségüket a közszolgálatban dolgozók érdekeinek érvényesítéséért.
Tisztelettel:
Egy kormánytisztviselő


















