Ma este, újra elhangzott valaki szájából:
„A te munkád? Fenékpucolás.”
És higgyétek el… nem ez volt az első alkalom, hogy ezt hallottam.
De ma este szeretnék egyértelműen válaszolni.
Igen, szociális gondozó vagyok.
És igen, tisztába teszek embereket.
De ennél sokkal, sokkal többet is teszek.
Megmosom a törékeny testeket.
Felöltöztetem a remegő kezeket.
Etetem a fáradt szájat.

Kedves szavakat adok oda, ahol már csak csend maradt.
Méltóságot adok vissza azoknak, akik már nem tudják megtartani maguknak.
Olyan férfiakról és nőkről gondoskodom, akik mindent odaadtak ennek a világnak.
És most már csak egyet érdemelnek: hogy emberséggel gondoskodjanak róluk.
Ezt a munkát „fenékpucolásra” leegyszerűsíteni nemcsak hamis.
Hanem sértő is.
Mert minden mozdulat mögött ott a tisztelet.
Minden érintés mögött ott a gyengédség.
Minden kimerítő műszak mögött ott van egy szív, amely szolgálni választott.
És tudjátok mit?
Akik kigúnyolják ezt a munkát, többnyire azok,
akiknek még soha nem volt szükségük segítségre.
Akik még nem látták, ahogy a szülőjük elveszíti az önállóságát.
Akik még nem szembesültek a saját törékenységükkel.
De eljön az a nap.
És azon a napon…
hálásak lesznek, hogy mi ott vagyunk.
Hálásak lesznek, hogy van valaki, aki nem ítélkezik.
Aki odanyúl, amikor más elfordul.
Aki méltósággal, türelemmel és csendes szeretettel gondoskodik.
A mi munkánk emberekről szól.
Bátorságról szól.
Jelenlétről, amikor minden más már eltűnt.
Ez nem egy akármilyen munka.
Ez életfontosságú munka.
Legközelebb, mielőtt nevetni támad kedved… gondold végig.
Mert eljön majd a nap, amikor talán rajtad lesz a sor.
És akkor boldog leszel, hogy melletted áll valaki – olyan, mint mi ❤️.

Ökrös Ildikó