
2025. október 1-én az MKKSZ Róna utcai székházában ünnepi műsorral egybekötött értekezletet tartott az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanácsa, köszöntő és több tájékoztató hangzott el, majd a végén zenés-táncos műsor is volt.
A tanácskozás elején Békési József ONYT elnökségi tag méltatta az idős emberek társadalmi szerepét, hasznosságát. Rámutatott a generációk együttműködésének fontosságára, a megszerzett tudás és bölcsesség továbbadására.

Boros Péterné MKKSZ elnök tájékoztatást adott a szervezet 2025. évi eredményeiről, a keresetek növelése érdekében folyt sztrájkharcról és az aktuális feladatokról, Ismertette a CESI Seniors Platform magalakulásával kapcsolatos teendőket, az ONYT szerepét és lehetőségeit a nemzetközi munka kihívásaiban.

Az értekezlet folyamán érdekes prezentációk hangzottak el, melyet a nyárvégi NYOK képzésen résztvevők tartottak. Dr. Marosi János SZÜB elnök, az ONYT kapcsolattartója a nyugdíjasok helyzetéről beszélt nemzetközi és hazai összehasonlításokkal.

Nagy Katalin ONYT tag a „Szociopoly” nevű interaktív társasjátékot ismertette, amelyet Bass László szociológus talált ki. Dr. Sárfi Ildikó ONYT tag, Stumpf-Bíró Balázs összeomláskutató előadásából adott ízelítőt, amely az összeomláselmélet fázisait mutatta be. Az idősgondozás Magyarországon intézményi keretek között, volt a témája Tóthné Merth Bernadette ONYT elnök előadásának.
Ünnepi pohárköszöntőt mondott Fehér József az MKKSZ Alapítvány kuratórium elnöke, méltatva az idős emberek munkásságát, a jó kapcsolatok és baráti kötelékek fontosságát.

Az Idősek Világnapja megemlékezést vidám zenés-táncos összeállítás zárta.

Pethő-Tóth Brigitta és Gencsev Gábor művészházaspár népszerű operettek előadásával emelték az ünnepi hangulatot.
Tóthné Merth Bernadette
















