
Az akcióval az ágazat alacsony bérezésére, a jövőre sem tervezett béremelésre hívták fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét.
„A miniszterek és államtitkárok már több pénzt kapnak, a szociális dolgozók csak ígéreteket, de azok sem teljesültek” – ezzel az üzenettel szervezett flashmobot hétfőre a Karmelita kolostorhoz a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) – írja a Telex. A portál tudósítása szerint a több tucatnyi, transzparensekkel is érkező demonstráló a kordonok előtti füves területen lyukas cipőket helyeztek el szemeteszsákokban, s az eseményt egy férfi dobszólóval kísérte, néhány fős rendőri jelenlét mellett.
Az MKKSZ ezzel a demonstrációval akarta felhívni a figyelmet a szociális területen dolgozók bérproblémáira. A demonstrációt a tisztes munka október 7-i világnapja elé szervezték. A résztvevők pedig már a helyszínen értesültek felháborodva arról, amiről lapunk is beszámolt, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes képviselői leszavazták a gyermekvédelmi dolgozók béremelési javaslatát.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a lyukas cipőket szegénységi bizonyítékoknak nevezte, amelyt az országszerte gyűjtöttek össze az ágazat munkavállalói. – Nem telik Birkin táskára, helikopterezésekre, de a dolgozók nem is luxizásra vágynak – mondta a szakszervezeti vezető, aki a béremeléseken túl azt is követelte, hogy legyen munkavállalói szószóló a parlamentben, aki képviselné dolgozók érdekeit. A jelenlévők közül többen is megemlítették, hogy Orbán Viktor már tavaly megígérte a szociális és gyermekvédelmi dolgozói bérek rendezését, de nem tartott be semmit.
Az ágazatban béremelést parlamenti előterjesztésben javasló, de a kormánypárti képviselők által leszavazott Jámbor András videót is posztolt a demonstrációról. – A követelésük jogos. Ma egy diploma nélküli pályakezdő 320 ezer forint bruttót keres a gyermekvédelemben – tette hozzá az ellenzéki országgyűlési képviselő, aki adatokra hivatkozva azt állította, hogy a 40 év alatti budapesti hajléktalan emberek fele a gyermekvédelmi rendszerből kerül ki.
Forrás: nepszava.hu
















