Az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanácsa tisztújító tanácskozást tartott március 11-én az MKKSZ székházában. Gozman Józsefné elnök kiegészítette a 2024. évi munkáról szóló írásos beszámolót, majd beszélt az elmúlt évtizedekben végzett munkájáról. Ezután Boros Péterné tartott tájékoztatást a küzdelmes 2024-es évről. Végül tisztújításra került sor, melynek eredményként Tóthné Merth Bernadette lett az ONYT elnöke miután Gozman Józsefné visszavonult ebből a tisztségből.
Gozman Józsefné ONYT elnök néhány kiegészítést tett a beszámolóhoz. Elmondta sikeresen megszerveztük október 1-ei az idősek napját, ahol már beszámolt az addigi munkáról. Október 29-én volt egy NYUSZET konferencia, amely Karácsony Gergely beszédével kezdődött. Szerinte a nyugdíjas társadalom egy aktív társadalmi csoport. Juhász László az NYUSZET alapító elnöke bemutatta az idősek legjelentősebb problémáit. November 19-én itt volt az Activer program, ezen több ONYT tag jelen volt. November 20-án volt az MKKSZ 35 éves jubileumi ünnepsége, ezen több mint 20 nyugdíjas vett részt. December 13-án a CESI kongresszusa úgy döntött, hogy a jövőben foglalkozik a nyugdíjasok problémájával is. A nyugdíjügyekről szólva sok idős szembesül ma nehézségekkel. A 2,2 millió nyugdíjasból 1 millió még mindig 200 ezer Ft alatti nyugdíjból él. A nyugdíjemelés mértéke csak 3,2 % volt. Januárban az éves infláció 5,5 % volt, februárban 5,6%, nagy az áremelkedés. Bejelentették az áfavisszatérítést a nyugdíjasoknak, jobban örültem volna egy nyugdíjemelésnek. Lehet majd 10 ezer Ft-ot is visszakapni, de aki kisnyugdíjas, az nem tud majd gyümölcsöt venni 50 ezerért. Bár örülünk mindennek, amit kapunk, egyszerűbb lett volna emelni. 2025. március 31-ig kellett volna bevezetni egy érdemi nyugdíjreformot, de ebből semmi nem lett. (A teljes beszámoló megtalálható már az MKKSZ honlapján.) Ezután beszélt arról, hogy 57 éve tagja a szakszervezetnek, végig a Kincstárnál dolgozott osztályvezetőként. Számtalan tisztséget töltött be a szakszervezetben az alapszervezeti titkártól a Kincstári OSZT elnökén át az MKKSZ alelnökségig. Ezalatt a közel hat évtized alatt rengeteg programot szervezett, számos munkabizottságban vett részt, jelenleg a SZÜB tagja, és 2012 óta vezeti az ONYT-t. Munkáját számos állami és szakszervezeti elismeréssel ismerték el. Szerencsésnek mondta magát, mert az elmúlt 57 évben, olyan MKKSZ tisztségviselőkkel, elnökségi, ONYT tagokkal dolgozhatott együtt, mind az alapszervezetben, a megyében, az OSZT-ben, az MKKSZ központi szervezetében, akik a közösség érdekében, érdekképviseleti tevékenységben aktívan és eredményesen segítették a munkáját. Most a vezetői, irányítói munkát hagyja abba, de továbbra is részt vesz a közösségért végzett munkában.
Boros Péterné az MKKSZ elnöke arról beszélt, hogy a 2024-es év az MKKSZ túlélésének éve volt. Durva beavatkozás történt szakszervezetünk életébe, hiszen a kormány jogszabályban tiltotta meg 2025. január 1-étől a tagdíjlevonást a közszférában. Csak az Mt. hatálya alá tartozóktól lehet levonni. Ez a lépés mindenkit elbizonytalanított, mert ennek üzenete volt. A kormány már az addig felépített együttműködést sem akarja a szakszervezetekkel. Most el tudjuk mondani, hogy túléltünk a nulláról és sok tagot sikerült megőriznünk. Egy éve kérdés volt, tudunk-e egyáltalán egy megalapozott költségvetést készíteni. De nem adtuk meg magunkat és működünk. Elmondta, hogy nagy feszültség alakult ki a közszolgálaton belül a kormánytisztviselőknél és a köztisztviselőknél. Eltelt úgy az év, hogy a kormány egyáltalán nem adott béremelést az ügyintézőknek, egy 2023-as magas inflációjú év után, amikor az élelmiszer infláció 45,2 %-os volt. Abban az évben 10 %-os átlagos béremelést adott a kormány, látható, hogy mekkora reálkereset veszteség történt. A hivatalokban nettó 232 ezer Ft-ot keresnek, meg nettó 250-et vagy 350-et két-három diplomával, akik helytállnak a földhivatalokban, a gyámhivatalokban, viszik a vállukon az állampolgárok ügyeit. Amikor a Navrasics miniszter ezt tagadta, akkor 150 levelet kaptunk, mint egy cunami. Mindenki megírta saját élethelyzetét, nincs nettó 500 ezer Ft-os kereset, mint amit a kormány mond. Egy közszolgálati konzultációt csináltunk és 5 kérdés tettünk fel. Kérdeztük, hogy milyen akcióban vennének részt és a sztrájkot választották, 68,8 %-ban. Világos lett mit kell tenni, ha a kormány nem emelt a kereseteket, és elindultunk ezen az úton. Elkezdtük a sztrájk előkészítését. Akció nélkül nincs tagság bővülés, ez egy alapvetése a szakszervezet építésének. Bátrabbak lettek a hivatalokban dolgozók, 40 új alapszervezetünk lett közel másfél hónap alatt, 200 új belépővel. Azért alakulnak az alapszervezetek, mert meg akarnak felelni a sztrájkszabályoknak, nálunk csak szakszervezet szervezheti a sztrájkot. Elkészült az összes sztrájkot segítő dokumentum, ezt használják a sztrájkra készülők. Nem országos sztrájkot szervezünk, hanem segítjük a helyi sztrájkolókat. Tehát harcolunk a kormánytisztviselők és a köztisztviselők keresetének növeléséért és közben készülünk az MKKSZ májusi kongresszusára is.
Ezután sor került az ONYT elnökségének újjáválasztására, valamint az OV tagok, a SZEF Nyugdíjas választmánya és a NYOK küldötteinek megválasztására. A választás lebonyolítására dr. Marosi János SZÜB vezetőt kérték fel.
A választás eredményeként az ONYT új elnöke Tóthné Mert Bernadette, alelnöke Marosi Jánosné, tagjai Békési József, Foki Róbert Barnabás és Tornyi Lajosné lett.
A tanácskozás végén az új elnök „örökös elnöki” címet tartalmazó köszöntő emléklapot adott át Gozman Józsefnének,
majd Boros Péterné átadta az MKKSZ tárgyjutalmát, megköszönve a sok évtizedes munkát.
Dr. Marosi János