Az MKKSZ elnöksége június 21-ei ülésén meghallgatta Boros Péterné elnök beszámolóját az előző ülés óta végzett munkáról és az őszi tervezett rendezvényekről. Majd Farkas Andrea bizottságvezető adott tájékoztatást a tagszervezési akció helyzetéről. Az ülésre meghívást kaptak a megyei titkárok is.
Először a június 9-ei választást követő helyzet megváltozásáról szólt Boros Péterné. Minket is érint, hogy megjelent egy új ellenzéki erő, amely rögtön a legnagyobb lett. Ennek nyomán a parlamentben eddig szerepet vállalt ellenzéki, baloldali politikai erők elvesztették esélyüket a változás vezérlésére. Az eddigi igen szűkös lehetőségeink is megszűntek arra vonatkozóan, hogy a törvényhozást befolyásoljuk, márpedig a mi munkánk arra irányult. Nagyon kevés helyen van kollektív szerződéskötési jog, de kollektív megállapodásra lenne mód, ennek a jogi kategóriává emelését szeretnénk. A változás a fővárosban is megjelent, más körülmények között tudunk majd a fővárosi főpolgármesteri hivatal és a fővárosi intézmények 29 ezer munkavállalójának érdekeit ezután védeni, együttműködve a többi szakszervezettel. Több önkormányzatnál is történt változás, mindenütt kezdeményezni kell a szakszervezet helyi megerősítését vagy létrehozását. A bérekről szólva emlékeztetett arra a sok levélre, amely az alacsony kormányhivatali keresetek miatt érkezett hozzánk, ezek nagy része a honlapon és a Facebook oldalunkon is megjelent, ezeket sokan nézték, olvasták. Igen nagy szükség lenne a diplomás minimálbérre is. Az országos érdekegyeztetés nehézkesen folyik, a közszolgálatban a bérezésben már nincsenek garanciális elemek. Bár folynak tárgyalások a minimálbérről és a bérminimumról, ezekbe továbbra nem vonják be a közszféra szakszervezeteit, ami felháborító. Eddig se tudtunk megállapodni a kormánnyal. A gazdálkodás megerősítése érdekében továbbra is keressük a pályázati lehetőségeket,ahogy eddig is tettük. A tájékoztatás azzal zárult, hogy az MKKSZ Kft. vásárolt még egy üdülési célú ingatlant Fonyódon, és várhatóan 2025-ben Hajdúszoboszlón is lesz üdülési lehetőségünk.
Az ősz legfontosabb programja novemberben egy kétnapos rendezvény lesz, melyet – a tavalyi programhoz hasonlóan – nemzetközi szakszervezetünk, a CESI Európai Uniós forrásból pályázat keretében finanszíroz. A szakmai program neve: Activer. Témák: szakszervezeti eszközök a munkaerőpiaci folyamatok kezelésére, munkaerőmobilitás, továbbképzési, átképzési programok az EU-ban, szakszervezeti feladatok a fiatalok munkaerőpiaci támogatásában, rugalmas munkavégzés, home office, szakszervezeti részvétel az EU politikai döntéshozatalában. Az első napon a program az MKKSZ székházban, a második nap programja az Újvárosháza Dísztermében lesz. Ezt az alkalmat felhasználjuk arra is, hogy megünnepeljük az MKKSZ megalakulásának 35. évfordulóját. Tehát munkával fogunk ünnepelni.
Ebben az évben nagy figyelmet fordíttunk a tagszervezésre, ennek kiemelt része az „1000-rel erősítünk” akció. Az akcióról Farkas Andrea, a Szervezetépítő bizottság vezetője adott tájékoztatást. Ebben az akicóban az egyéni motivációra építve jelentős – több tizezres – jutalmat tűztünk ki a sikeres tagszervezők részére. Az Országos Választmány ülésén is jeleztük ezt a tagtoborzó programot. Májusban el is indítottuk, de a június 9-ei önkormányzati és Európai Uniós választások miatt, ez mérsékeltebb figyelmet kapott. Az akciót szeptember-október hónapokra ismét meghirdettük. Folyt egy Facebook kampány is, melynek több tizezres volt a nézettsége, igen sokan az adatlapot is letöltötték. A pályázatnak minden héten van érezhető eredménye. Emellett működik az öt TaP tagszervező pályázat is, melynek nyomtatványai október 1-től megváltoznak, igazodva a megváltozott tagdíjnyilvántartási és tagdíjfizetési rendszerhez. Az jó, hogy az a 100-200 ezer Ft-os összeg csak csapatépítésre használható. Ugyancsak megváltozott a belépési nyilatkozat is, melynek most már elsősorban csatlakozást előkészítő és tájékoztató szerepe van, mivel az MKKSZ-hez való csatlakozást már csak interneten keresztül lehetséges. Ezek a dokumentumok már megtalálhatóak a honlapon.
Dr. Marosi János