![]() |
2009. július 3. - I. évfolyam 1. (próba)szám |
INTERJÚ | |
![]() |
Fehér József: 2010-ben a közszolgálati keresetek reálértékének növekedni kell! |
![]() Az Orientpress Televízió Fehér Józseffel, az MKKSZ főtitkárával, hosszabb lélegzetű interjút készített. Szóba került, hogy hol tartanak most az aktuális közszolgálati szociális párbeszéd folyamatai. Marad-e a munkabéke, van-e még türelem? Milyen költségvetési pozíciókat lehet elérni? Mi várható 2010-től? Az MKKSZ vezetői a kormányon kívül az ellenzékkel is tárgyalnak? Hogy vélekednek a köztisztviselők a sztrájkról? Az interú második részében pedig arról kérdeztük a főtitkárt, hogy milyen lehetőségei lesznek az Európai Unió államai közötti horizontális úgy nevezetett közigazgatási együttműködésnek, valamint milyen szakmapolitikai törekvései vannak az MKKSZ-nek? |
|
ÉRDEKKÉPVISELET | |
![]() |
A Tolna Megyei Bíróság II. fokon jogerősen is kimondta: Támadások, megaláztatások kereszttűzében Szerző: dr. Faragó Ágnes |
![]() A helyi szakszervezet álláspontja szerint azonban a CCA Audit Zrt. a 2008. évi átvilágítás során – ellentétben a 4 évvel ezelőtti vizsgálattal – most elmulasztotta felmérni a szekszárdi Polgármesteri Hivatal valódi helyzetét, az általa kötelezően ellátandó és a közgyűlés által vállalt, a Hivatalt terhelő egyéb feladatokat. … |
|
INFORMÁCIÓ | |
![]() |
Továbbra is lesz kereset-kiegészítés a közszférában! |
Megfelelő eredmények születtek a júniusi bértárgyalásokon. | |
KITEKINTŐ | |
|
|