Az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt, már egy nagyvárosnyi szakember hiányzik!
Az állam és az önkormányzatok az alapfeladataikat képtelenek ellátni, mert a megélhetésre sem elegendő, megalázóan alacsony bérek miatt annyian hagyják el a közszférát. Az országban több olyan település van, ahol a kórházi osztályok után, iskolák, időskorúak szociális otthonai után, kormányhivatalok fognak bezárni. Nincs elegendő szakember az önkormányzati hivatalokban, bölcsődékben, könyvtárakban, kulturális intézményeknél, rendőrségen, tűzoltóknál, mentőknél, bíróságokon, kormányhivatalokban, minisztériumokban, iskolákban, katonaságnál, felsőoktatásban, kutatóintézetekben, egészségügyben, oktatásban,
A SZEF és az MKKSZ már többször szólt, szól. Az állam már nem tudja ellátni a törvényben vállalt feladatait a szakemberhiány miatt. A sajtómeghívóhoz katt ide
2018. május 23-án az MKKSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Titkári Tanácsa ülésezett, melyen megjelent Boros Péterné az MKKSZ Elnök Asszonya, Fehér József OKÉT/KÉF ügyvivője, Tornyi Lajosné MKKSZ FEB Elnöke.
A május 19-én megtartott 32. MKKSZ Kupa idén is részvételi csúcsot hozott. A verseny folyamán 73 sakkozó ült asztalhoz, hogy eldöntse ki lesz 2018-ban a szakszervezeti bajnok. (Mindemellett sakktörténeti jelentősége is volt a nemzetközi tornának, hiszen hazánkban még sohasem fordult elő, hogy két afrikai nemzet versenyzője egyidejűleg táblához üljön.)
Kedden az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban képviselettel rendelkező szakszervezeti konföderációk képviselői újra asztalhoz ülnek a kormányzattal, ahogyan két hete is megtették, mindezt egy szakértői egyeztetés keretein belül, ahol követeléseik forrásigényének – kormány általi – meghatározása lesz a középpontban. Az MKKSZ elnöke Boros Péterné, új követeléseket állított fel, és úgy tűnik, nem enged a negyvennyolcból.
Az Országos Választmány május 5-én az Újvárosháza dísztermében tartott ülésén az Elnökség beszámolt az éves munkájáról, a testület megerősítette a gazdálkodási beszámolót és az éves költségvetést valamint döntött a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetséghez történő csatlakozásról. A tanácskozás zárásaként kitüntetések átadására került sor. A tanácskozást Zseli Imre, az OV elnöke vezette.
Az ígéretek ellenére nem tartották meg áprilisban a munkabeszüntetéssel járó demonstrációjukat az önkormányzati dolgozók bérhelyzetének rendezéséért küzdő érdekképviseletek, élükön a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ). Pedig azt vállalták, hogy amíg a kormány nem teljesíti a követeléseiket, januártól kezdődően minden hónapban, egyre hosszabb időre sztrájkba lépnek. A teljes cikkhez katt ide
Ez a cikk az mfor.hu- n jelent meg 2018. május 5-én
Az MKKSZ majálist a székházunk udvarán immár hatodik alkalommal tartottuk meg. Közel 300-an közösen ünnepeltük ezen a napfényes napon a munka ünnepét. Sok MKKSZ tag hozta magával családtagját és gyerekeit. Boros Péterné elnök köszöntötte a résztvevőket. A hideg sör és üdítő, a marhapörkölt és a virsli igen jól esett! Akinek kedve volt, az ebéd és a beszélgetés után mehetett a Ligetbe szórakozni, nézegetni. Találkozzunk veletek jövőre ugyanitt! Tovább
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333