A fővárosi Titkári Tanács 2019. június 3-án ülésezett, melyen a napirend szerint
A fővárosi Titkári Tanács 2019. június 3-án ülésezett, melyen a napirend szerint
A 33. alkalommal megrendezett szakszervezeti kupa ismét bebizonyította, hogy a leggálánsabb és lassan a legnagyobb létszámú rapidversennyé növi ki magát. Ez elsősorban az MKKSZ-nek és a megnyitót tartó elnök asszonyának, Boros Péternének köszönhető, hiszen a sakk népszerűsítését tűzték zászlajukra évtizedekkel ezelőtt és ehhez az elhatározáshoz hűen tartják magukat. Az idei versenyre május 19-én ismét a Benczúr Hotel Budapest termében került sor, ahová az előzetes nevezések alapján száz feletti létszám volt várható. Ezt idén még nem sikerült elérni, ám jövőre minden esély megvan rá, hiszen hol van ma nálunk olyan torna, ahol ezer forint nevezési díjért 13 partit, kétfogásos meleg ebédet, komoly díjakat és ajándék sakkújságot lehet kapni?
Az Országos Választmány május 18-án, szombaton az Újvárosháza dísztermében tartott ülésén az Elnökség beszámolt az éves munkájáról, a testület megerősítette a gazdálkodási beszámolót és az éves költségvetést valamint döntött az SZMSZ módosításáról. A tanácskozás zárásaként kitüntetések átadására került sor. A tanácskozást Zseli Imre, az OV elnöke vezette.
A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Egymásért Alapítvány kuratóriuma 2019. május 18-án ülést tartott. Az Újvárosháza különtermében tárgyalták meg a beszámolót a 2018. év gazdálkodásáról, majd meghallgatták a tájékoztatást a Segélyezést előkészítő bizottság (SEB) éves munkájáról.
Az ONYT május 15-én értekezletet tartott, melyen Boros Péterné MKKSZ elnök tartott tájékoztatást az MKKSZ érdekvédelmi és érdekképviseleti munkájáról, kezdeményezéseiről, dr. Mayer Lajos SZEF Nyugdíjas Választmány elnöke beszélt a SZEF-ben végzett munkáról és mint a FERPA elnöke, a nemzetközi tevékenységükről. Dr. Marosi János, mint az MKKSZ adatvédelmi tisztviselője tájékoztatást tartott az MKKSZ adatvédelemi munkájáról majd végül Gozman Józsefné ONYT elnök számolt be az elmúlt évben végzett tevékenységről.
Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma kezdeményezésére a Demokrácia, Emberi Jogok és Munkaügyi Igazgatósága Munkaügyi irodájának (Office of International Labor Affairs, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor at the U.S. Department of State) munkatársa Sara Epstein és Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke megbeszélést folytatott a magyarországi szakszervezeti mozgalmakról, a munkavállalói jogokról és a munkaerő-piaci folyamatokról.
A megbeszélésen jelen voltak még az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének képviselői, köztük Donald Brown gazdaságpolitikai diplomata valamint Dr Veres Ildikó és Árva János az MKKSZ alelnökei.
Az MKKSZ Elnöksége 2019. április 27-én, szombaton megyei titkárokkal kibővített ülést tartott.
Az ülésen Boros Péterné elnök és az alelnökök tájékoztatót tartottak az előző ülés óta történt érdekegyeztetési eseményekről. Az elnökség döntött a 2018. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolóról, és a 2019. évi költségvetésről. Döntés született az Országos Választmány május 18-ára történő összehívásáról valamint az SZMSZ módossításáról szóló javaslatról.
Levél az MKKSZ tagjainak!
Tisztelt Tagtársunk!
Kedves Kolléganő, Kolléga!
Az elmúlt években igen sok kollégánknak, tagtársunknak és családtagjainak romlott az élethelyzete. Az MKKSZ helyi és országos szervezeteit, valamint a „Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért” alapítványunkat több százan keresték meg anyagi segítséget kérve. Segítettünk is mindenkinek, akinek támogatását a munkahelyi közösségek, a megyei titkárok indokoltnak tartották. Célunk az, hogy a jövőben is nyújtsunk támaszt az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került tagtársainknak. Ezt csak összefogással tudjuk megvalósítani!
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333