Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. tisztelettel meghívja Önt a "Dura László diplomamunka pályázat 2018" díjátadó ünnepségére.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. tisztelettel meghívja Önt a "Dura László diplomamunka pályázat 2018" díjátadó ünnepségére.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) - eredménytelen tárgyalások esetén - országos sztrájkot tart 2019. március 14-én az önkormányzati köztisztviselők, a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével (SZÁD) együtt a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak részvételével. A sajtómeghívóhoz katt ide
Az MKKSZ Elnöksége 2019. február 23-án, szombaton ülést tartott. Az ülésen Boros Péterné elnök tájékoztatót tartott az előző ülés óta történt érdekegyeztetési eseményekről, a sztrájk előkészítésének helyzetéről, az első félév feladatairól. Az elnökség döntött a 2019. évi költségvetés főbb számairól, meghatározta az Országos Választmány létszámát, elfogadta a kitüntetések adományozására szóló felhívást és az üdülési bizottság beszámolóját. Végül a testület elfogadta a Támogatás rendszer működésével kapcsolatos módosítási javaslatot.
INTERJÚ AZ MKKSZ ELNÖKÉVEL, BOROS PÉTERNÉVEL
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) januárban bejelentette, hogy márciusban országos sztrájkba kezdenek. Ennek előkészületeiről, illetve a szociális ágazatban, valamint a kormányzati igazgatásban dolgozók helyzetéről is kérdeztük Boros Péternét.
Balogh Gábor interjúja megjelent:AlfaHír 2019. február 13-án.
(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)
A Praktiker Kft-vel kötött partnercéges együttműködés keretében február 14-15-16-17-i napokon biztosítunk kedvezményes vásárlási lehetőséget * valamennyi magyarországi áruházban a 2019-es évben.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333