Az önkormányzati köztisztviselők szerdai sztrájkjában húsz helyszínen több ezren vettek részt, többek között a Főpolgármesteri Hivatalban, Budapest több kerületében és vidéken is. Nem vették fel a munkát hagyatéki ügyintézők, adóigazgatási ügyintézők és pénzügyesek sem.
„Szemétszedéssel, karaokeval, főzéssel töltötték a napot, volt, ahol gyermekruhacsere zajlott. De nem sztrájkolni akarunk, hanem miniszteri szinten tárgyalni a bérek, keresetek rendezéséről” – mondta a G7-nek Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke.
Igaz, azt is hozzátette, a korábbiak alapján arra számít, hogy a minisztérium valószínűleg azt fogja reagálni, hogy politikai szándékból sztrájkoltak. Pontosan így is történt, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium már szerda reggel ezt írta a hvg.hu-nak.
A dolgozók diplomás bérminimumot és a fizetésük megduplázását szeretnék, és azt is követelik, hogy a diplomás fizetések tartsanak lépést a diplomás átlagbérrel. Az MKKSZ már több mint öt éve szeretné, hogy a diplomás dolgozóknak magasabb alapbére legyen, akkor ezt a garantált bérminimumnál 30 százalékánál magasabban képzelték el.
„Ma már feljebb is tudnánk gondolkodni, a lényeg az, hogy legyen megkülönböztetve a tudásra fordított emberi energia, hiszen így méltányos. A közigazgatás legnagyobb problémája, hogy a bérek összecsúsztak, a tudást nem értékelik megfelelő módon. Nekünk az is rendben van, ha az átlagkeresethez igazodik a köztisztviselők bére, ahogy a miniszterelnök fizetése is” – mondta Boros Péterné.