Belengetett lemondással, Pride-dal és személyeskedéssel tarkított vita után a Fővárosi Közgyűlés hétfőn este fél 10 után megszavazta Budapest második féléves költségvetését, így július 1-től – azaz holnaptól –, nem marad büdzsé nélkül a főváros.
A döntést nagy tapssal fogadták az ülésteremben várakozó szakszervezetek, illetve a munkavállalók. A költségvetési csomag részleteiben nem volt egyetértés, a Tisza által vitatott résznél módosítottak is: a főváros hitelkerete így nem július 1-től, hanem augusztus 1-től módosulhatna majd. Baranyi Krisztina még a szavazás előtt azt mondta, hogy a részletek módosításával csak annyit értek el, hogy egy hónappal tovább tolták a problémát. “Elhúzzák a problémát, és arra számítanak, hogy Csányi Sándorral kitárgyalnak valamit” – mondta, utalva Budapest OTP folyószámla hitelére.
AZ MKKSZ képviselői 2025.05.30-án részt vettek a Fővárosi Önkormányzat tegnapi késő estig tartó ülésén, a zsúfolásig megtelt Díszteremben. Transzparensekkel is kifejezték a hivatali dolgozók miért akarják befolyásolni a döntéshozókat. Nagy volt a tét, Budapest működőképessége, és a dolgozók foglalkoztatási biztonsága, a megélhetés.
A FÖX képviseletében a tegnapi napon valamennyi Fővárosi Önkormányzatot alkotó párt frakciójával tárgyaltunk a dolgozók érdekében a költségvetés elfogadásáról. Megfogalmaztuk a dolgozók elvárásait, ismertettük a problémákat.
Az eredményes napról néhány fotóval is beszámolunk.
Ilyen még nem volt: várnak minden fővárosi munkavállalót, budapesti lakost és szimpatizánst a szakszervezetek a Fővárosi Közgyűlés június 30-ai – hétfői -, rendkívüli ülésére, ahol a folyosókon és az udvarra telepített kivetítőkön is élő adásban lehet követni ezt a Budapest számára különösen fontos eseményt, amelyen nem kisebb a tét, mint Budapest költségvetése, vagyis további sorsa. Mint ismert, a legutóbbi ülésről több teljes frakció is szándékos távolmaradásával akadályozta meg a döntést.
Hamarosan jelentkezünk a közös döntés végeredményével!
De engedjétek meg, hogy most az egyéni válaszok közül adjunk közre néhányat.
Azért tesszük, hogy mindenki saját szemével lássa, mi a realitás, és miért kell KÖZÖSEN figyelnünk arra, hogy a most bejelentett (várható) kormányintézkedés a kormánytisztviselői bérek - novembertől történő - emelésére, csak a kezdet legyen!
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333