


Évi 1 millió forintos hiteltörlesztést vagy lakáshitel-önrészt támogató programot indít a kormány a köztisztviselőknek. Emellett szeptembertől 15 százalékkal emelkedik a fizetésük is. A köztisztviselők bérét jelenleg még mindig a 2008 óta változatlan illetményalap alapján számítják, az érintettek évek óta kérik az emelést. Mire elég a mostani ígéret?
Az Egyenes Beszéd vendége Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.
Forrás: atv.hu
Olyan alacsony a közszolgálati dolgozók bére, hogy a többségük nem hitelképes, így nem fog tudni élni a kormány szerdán bejelentett otthontámogatási programjával - állítja az őket képviselő szakszervezet. Orbán Viktor bejelentése alapján évente egymilliós támogatást kaphatnak az érintettek, amihez meglévő hitellel kell rendelkezni, vagy újat igényelni. A közigazgatási miniszter közben 15%-os béremelést jelentett be a kormánytisztviselőknek szeptembertől - hogy ez mennyibe kerülhet, nem közölték.
Forrás: RTL

Azonban azoknak, akik igénybe tudják venni, valóban nagy segítség az új kormányzati lépés Boross Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint.
A kormány új otthontámogatási javaslatot dolgozott ki a közszolgálatban dolgozók lakhatási helyzetének javítására. Évente egymillió forintos támogatást kapnak azok, akik az állami szférában, például az egészségügyben, a rendvédelemben, a honvédségnél, az oktatásban vagy a közigazgatásban dolgoznak. A támogatás lakáshitel-törlesztésre vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére fordítható, és összevonható az Otthon Start Hitellel is.

Az interjú itt hallgatható meg.
Félő viszont, hogy nem mindenki örülhet. Vannak ugyanis ágazatok, ahol annyira alacsony a kereset, hogy egyáltalán nem biztos, hogy akár egy kedvezményes hitelhez is hozzájuthatnak. Erről Boros Péterné, a Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozó Szakszervezetének elnöke beszélt a Klubrádiónak.
„Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy milyen összegű hitelre lesznek jogosultak akkora a kollégák, amikor jelen pillanatban is a költségvetésük minden fillérje ki van feszítve. Tehát, hogy reális-e bizonyos ágazatokban az, hogy egyáltalán lesz igénybevevő, én nem szeretném ezt az intézkedést negatívvá fordítani, csak attól tartok, hogy nagyon kevesek számára nyílik meg igazán a lehetőség” - mondta.

A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Szerdán a kormányülés szünetében rövid videóval jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök, amiben arról beszél, hogy a visszajelzések alapján véglegesítették a 3 százalékos kamattal felvehető lakáshitelt megteremtő Otthon Start program részleteit, illetve bejelentett egy újabb támogatást, ami a közszférában dolgozókat érinti.

Ez az első lépcsőfokát jelenti annak az ígéretnek, amellyel a tárcavezető még június 26-án állt nyilvánosság elé.
Szerdán az Orbán-kormány döntött arról, hogy 2025. szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik - ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette be a Facebookon.

Szeptembertől 15 százalékkal emelkedik a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A döntést a szerdai kormányülésen hozták meg, és az emelés a vármegyei kormányhivatalok, a járási hivatalok és a kormányablakok munkatársait érinti.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42

Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333
