Az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanácsa tisztújító tanácskozást tartott március 11-én az MKKSZ székházában. Gozman Józsefné elnök kiegészítette a 2024. évi munkáról szóló írásos beszámolót, majd beszélt az elmúlt évtizedekben végzett munkájáról. Ezután Boros Péterné tartott tájékoztatást a küzdelmes 2024-es évről. Végül tisztújításra került sor, melynek eredményként Tóthné Merth Bernadette lett az ONYT elnöke miután Gozman Józsefné visszavonult ebből a tisztségből.
AMIKOR SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM, ŐK SEGÍTENEK! ŐK A SZOCIÁLIS SZAKEMBEREK.
Az 500 ezer forintos átlagkereset helyett a valóság az, hogy a közszolgálati dolgozók nettó keresetben kifejezve a garantált bérminimumtól, vagyis 232 ezer forinttól 350 ezer nettó forintig terjedő összeget keresnek. Április 23-ára tervezett sztrájkjuk kiszélesedettt az önkormányzati területre, az ott dolgozók is csatlakozhatnak a Magyar Köztisztviselõk, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) tüntetéséhez - mondta Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke a Reggeli gyorsban.
Megélhetési válságban vannak, és megalázóan alacsonynak tartják a bérüket a kormánytisztviselők, amit 2022 óta nem emelt meg a kormány.
Részlet a forgatókönyvből:
2025. március 5 – március 18. Ahol a sztrájk előkészítéséhez MKKSZ alapszervezetet kell alakítani, létre kell hozni az alapszervezetet. (min. 3 aktív fő) A tagok csatlakoznak az MKKSZ-hez, tagdíjat fizetnek, alakuló ülésen titkárt választanak. A megalakulásról tájékoztatják a hivatalvezetőt. Az alapszervezeti titkárok elvégzik a köztisztviselők/kormánytisztviselők tájékoztatását, és a sztrájkkészség felmérését.
2025. március 18. Az alapszervezeti titkárok tájékoztatják az MKKSZ elnökét a sztrájkkészség felmérése %-os eredményéről. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Egyben jelzik az egyeztető tárgyalás kezdeményezését. Ahol megvan a több mint 50 %-os támogatottság, ott az alapszervezeti titkár kezdeményezi az egyeztető tárgyalást a hivatal munkáltató joggal rendelkező vezetője tájékoztatásával, melyet a kezdeményezést követő 3 napon belül meg kell kezdeni.
https://www.mkksz.org.hu/erdekvedelem/segedanyagok-sztrajk-szervezesehez-2025/kormanytisztviseloi-sztrajk
https://www.mkksz.org.hu/erdekvedelem/segedanyagok-sztrajk-szervezesehez-2025/onkormanyzati-sztrajk
MÉG IDŐBEN VAGYUNK, DE NE HAGYJUK AZ UTOLSÓ IDŐPONTRA, HAMARABB IS LEHET KÜLDENI AZ ALAPSZERVEZET MEGALAKULÁSÁVAL ÉS A SZTRÁJKKÉSZSÉG FELMÉRÉSÉVEL KAPCSOLATOS IRATOKAT!
Az MKKSZ elnöksége március 1-ei ülésén meghallgatta Boros Péterné elnök és az alelnökök beszámolóját az előző ülés óta végzett munkáról és közigazgatásban megjelent sztrájkhangulatról. Ennek nyomán döntés született a sztrájk napjának meghatározásáról és a sztrájkszervezés segítéséről. Ezután a testület elfogadta az üdülési bizottság beszámolóját és megállapította az üdülési díjakat, illetve első olvasatban megtárgyalta a 2025. évi költségvetést. Végül meghatározta a mandátum számokat a május 24-én tartandó kongresszusra.
Kedves Kolléganő!
Kedves Kolléga!
Tájékoztatom az MKKSZ tagjait, hogy – részemre szóló előzetes információ alapján – a közigazgatási bérfejlesztéssel kapcsolatos MKKSZ kezdeményezésünk kormányzati intézkedést eredményezhet. Úgy értesültünk, hogy a 2025.03.12-i kormányülésen – a Közigazgatási-, és Területfejlesztési miniszter előterjesztése alapján – bérintézkedési „csomag” keretében a kormány tárgyalt, (és dönthetett) mind a kormánytisztviselőket, mind az önkormányzati köztisztviselőket érintő közigazgatási béremelésről.
Ez a (meg nem erősített) hír egyenlőre „csak” azt jelenti, hogy az MKKSZ követelésének jogosságát – a közigazgatási kollégák bérigényét - már nem lehet vitatni.
A kormányzati hozzáállás esetleges változása minden kétséget kizáróan a szakszervezeti fellépés, és a kollégák bátorságának, szervezettségének köszönhető!
Ugyanakkor arra is számítanunk kell, hogy a kormány a pozitív intézkedést – ha lesz ?! - kizárólag saját „érdemeként” fogja kommunikálni. Bármi is legyen a döntés, egyenlőre az elmúlt hetekben megvalósult, és országosan megjelenő összefogást, és bátor hangulatot azért kell fenn tartani, mert a kialakult bérkrízis nem egyszerűen mérték, vagy mennyiségi probléma. Rendszerhiba!!!!!!!
Azért kellene a tárgyalás, mert – mind a kormánytisztviselők, mind pedig az önkormányzati köztisztviselők esetében - jelenleg nincs garancia az átlátható EGYÉNI béremelésre.
Súlyos bizonytalanságot jelenthet az is, ha a kormánydöntés „csak jogi lehetőséget” tartalmazna, és munkáltatói hatáskörbe utalná a megvalósítás pénzügyi feltételeit.
A kormány döntéséről (ha lesz? és annak nyilvánosságát engedélyezik) valószínű, hogy a csütörtöki kormányinfón lesz szó. Az eddigi kormányzati gyakorlatot ismerve azonban az sem kizárt, hogy a döntés titkos (4000-es) kormányhatározat lesz, és csak az érintettek ismerhetik meg a részleteket. Ezt a lehetőséget erősíti az a körülmény, hogy a kormány egyenlőre semmilyen „nyilvános”, intézményes érdekegyeztető fórumot nem hajlandó összehívni. (Megjegyzem az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) 2025.03.11-i ülésén sem lehetett ez napirendi téma.) Az is lehet, hogy a hangulat csillapítása érdekében a vezetőket előzetesen tájékoztatják a tervezett intézkedésről. Kérjük, hogy ezt is fenntartással fogadják!
Ez a tájékoztatás azért készült, hogy megerősítsük az MKKSZ elnöksége 2025.03.01-i döntését. Továbbra is segítsük mindazokat a helyi kollektívákat, ahol már vállalták a lehetséges sztrájkhoz való kapcsolódást. Az elmúlt napokban – a lehetséges sztrájk feltételeinek biztosítása érdekében - közel 40 munkahelyen alakult új MKKSZ alapszervezet, amely mintegy 300 fő új MKKSZ tag belépését eredményezte.
Ezúton is kérjük, hogy csak az MKKSZ elnöksége által kiadott :”SZTRÁJK HELYZET VÉGE” információ birtokában álljanak le a helyi folyamatok végig viteléről!
Kérem továbbá az MKKSZ Vármegyei Titkárait, az MKKSZ Elnökség tagjait, hogy ezt a tájékoztatást még a mai napon – de lehetőleg nagyon rövid időn belül – küldjék meg az MKKSZ alapszervezeteknek, és mindazoknak, akik ennek a folyamatnak az érintettjei.
Köszönettel:
Boros Péterné
MKKSZ elnök
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333