Boros Péterné, MKKSZ Elnök a Klubrádió, Esti gyors című műsorában is beszélt a közszolgálati bérek tarthatatlan helyzetéről. A beszélgetés a felvétel 22:00 percétől hallgatható meg a lenti képre kattintva.
Boros Péterné, MKKSZ Elnök a Klubrádió, Esti gyors című műsorában is beszélt a közszolgálati bérek tarthatatlan helyzetéről. A beszélgetés a felvétel 22:00 percétől hallgatható meg a lenti képre kattintva.
Kőkemény vitába keveredett a közigazgatási tárca és a szakszervezet, hogy mennyit keresnek a kormányhivatalok dolgozói, illetve, hogy valójában a nagy béremelést a fejesek vihették haza a szektorban. Az Egyenes Beszéd vendége Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.
Az ATV is beszámolt mai Híradójában a közszolgálati bérek helyzetéről. A riport a videó 05:55 percétől tekinthető meg.
Négy év alatt jelentős béremelés valósult meg a kormánytisztviselőknél, így átlagfizetésük jócskán felülmúlja a garantált bérminimumot, immár havi bruttó 500 ezer forint felett van – állította a Navracsics Tibor vezette minisztérium egy korábbi cikkünkre válaszul. Az érdekképviselet szerint azonban az átlagérték közlése csak a vezetői réteg kiemelkedő fizetéséről árulkodik, a mediánfizetésről viszont nem ad ki adatot a tárca. Megtudtuk azt is, hogy a bértáblát rugalmasan alkalmazzák, miközben az önkormányzati köztisztviselők alapilletménye 2008 óta nem változott.
A Civil Bázis, mint szintén az Országos Közös Akarat tagja, hagyományaihoz híven idén is megrendezte a Civil Bázis „Jogod van” beszélgetését augusztus 20-án a Szent István parkban, KÖRNYEZET:ALAP:JOG címmel. Szó volt – többek között – a környezetvédelmi jogról, a klímaválságról, az akkugyárakról és a hozzájuk kapcsolódó alkotmányjogi, emberi jogi kérdésekről, valamint az alkotmány hiányáról és az elkövetkezendő társadalmi, politikai tennivalókról.
Boros Péterné, MKKSZ Elnök a Civil Rádió, Olvasókör című műsorának vendége volt. Az interjú a lenti logóra kattintva hallgatható meg.
Az államigazgatásban dolgozókon spórolnak – így fogalmazott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. A kormány ugyanis 2022 óta nem emelte az itt dolgozók bérét, míg a miniszterek és a miniszterelnök fizetése idén nyáron is növekedett. Az alacsony bérek miatt a közigazgatásban óriási mértéket öltött a létszámhiány. A problémát a szakszervezet jelezte az illetékes államtitkárnak, a kancelláriaminiszternek, sőt Orbán Viktornak is, de érdemi választ nem kaptak.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333