Ülésezett az MKKSZ Szervezési és Ügyrendi Bizottsága

Nyomtatás
Megjelent: 2014. máj. 29. csütörtök

Az MKKSZ Szervezési és Ügyrendi Bizottsága (SZÜB) dr. Marosi János elnök vezetésével 2014. május 22-én megtartott értekezleten az új Polgári Törvénykönyv 2014. márciusában hatályba lépett rendelkezéseinek megfelelően készítette elő az MKKSZ Alapszabály módosítára vonatkozó előterjesztést. Az Elnökség várhatóan a legközelebbi ülésén vitatja meg a javaslatot.

Gozman Józsefné, dr. Marosi János, dr. Sárfi Ildikó


Az új Ptk. igen sok módosításra készteti a szakszervezeteket. Új fogalmak és új szabályok jelentek meg, melyekhez alkalmazkodni szükséges. Nem csak az egyesületekre vonatkozó szabályok érvényesek ránk, hanem a jogi személyekre – eddig csak a társaságokra vonatkozó – előírások is. Az Alapszabályt sok helyen kell megváltoztatni, pontosítani szükséges például a vezető tisztségviselők körét és felelősségét, a Felügyelő Bizottság létrehozását, a testületek hatáskörét, összehívását, a testületi döntések szabályait, a tagfelvétel helyét, a távszavazást, a határozatok kihirdetését és megtámadhatóságát, stb.

A SZÜB elnöke minden egyes témakörben utalt az új Ptk.-val való kapcsolatra, és arra hogy mely szabályozásnál tér el az Alapszabály a törvénytől. Szokatlan, de most – néhány korlátozással – eltérhetünk a törvényben rögzített szabályoktól. Most nem törekszünk az Alapszabály átfogó módosítására, elsősorban a tagdíjrendszer módosítása és az új Ptk.- hoz való igazodás a cél. Csak néhány esetben tértünk el ettől, így most javasoljuk rétegszervezetek eddig hiányzó szabályozását.

Az új számviteli szabályokhoz kell igazítani a tagdíj rendszert. Az összes befizetett tagdíjnak meg kell jelenni a költségvetésben, ez jelenleg nincs így. Az új tagdíjrendszer költségnövekedéssel és munkatöbblettel fog járni, de csak így teremthető meg a törvényes helyzet. A személyi és anyagi feltételeket meg kell teremteni ehhez. Vita volt arról, hogy a nyugdíjasok tagdíja hogyan jelenjen meg a központi költségvetésben, megoldást feltehetően az Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága (PEB) tud majd tenni.

A több órás tanácskozáson néhány helyen a SZÜB módosította az elnök által előkészített igen alapos előterjesztést. A vita után elkészült az MKKSZ Elnökség elé terjesztendő változat.

Az MKKSZ Alapszabályának módosítása az Országos Választmány hatásköre, melyre ez év november hónapjában kerülhet sor.

Gozman Józsefné


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában