Pécsi megyeházi nyugdíjasok közössége Baranyában

Nyomtatás
Megjelent: 2014. április 17. csütörtök

A boldog nyugdíjas kor jegyében működik a pécsi megyeházi nyugdíjasok közössége Baranyában

A „megyeházi nyugdíjasok közössége” – ahogy az egyszerűség és a rövidség miatt a mindennapjainkban hívjuk magunkat – tulajdonképpen az MKKSZ Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Nyugdíjas Alapszervezete.


2011 őszéig a hivatali szakszervezeti alapszervezet nyugdíjas tagozataként működtünk. A hivatali munkavállalók, az aktív dolgozók létszáma azonban – az önkormányzatokkal kapcsolatos és a BMÖ hivatalát is érintő átszervezések miatt – annyira lecsökkent, hogy bizonytalanná vált az alapszervezet további léte. Akkor – a még a hivatalban dolgozók és mi, a nyugdíjas tagozat tagjai – úgy döntöttünk, hogy megváltozott szervezeti keretek között, önállóan folytatjuk közösségi tevékenységünket. Megválasztottuk az alapszervezet vezetőségét: Lászlóné dr. Kovács Ilona ny. megyei főjegyzőt elnöknek, Kreskáné Domján Magdolna ny. csoportvezetőt gazdasági felelősnek, engem, Végh Józsefet – aki a megyei elnöki kabinet vezetőjeként „vonultam” nyugdíjba – titkárnak. Mindhármunk munkájának segítője Bódisné Lengyel Magdolna ny. csoportvezető.

50-60 fős tagságunk zöme – a 61 évestől a 91 évesig a – megyei tanácsi és/vagy megyei önkormányzati, illetékhivatali vagy GESZ (ellátó szervezeti) munkatárs volt. Néhányuk felesége, férje felvételét is kérte. Nyitottak vagyunk arra is – és ezt idei februári éves taggyűlésünkön határozatba is foglaltuk –, hogy amennyiben más pécsi vagy Pécs közeli közszolgálati munkahely nyugdíjasa – megismerkedve velünk és elfogadva programunkat - csatlakozni kíván hozzánk, szívesen látjuk közösségünkben.

Havonta egyszer – lehetőség szerint a hónap utolsó hétfőjének délutánján – találkozunk. A nyári kánikulában – júliusban és augusztusban – szünetet tartunk. Összejöveteleink helyszíne változó. Kérésünkre évente kétszer a megyei kormánymegbízott térítési díj nélkül rendelkezésünkre bocsátja a most a kormányhivatal kezelésében lévő megyeház-épület nagytermét. (Ezen a „természetbeli” juttatáson kívül más támogatásban nem részesültünk. A jogelőd-szervezetünktől „örökölt” – öt számjeggyel kifejezhető – összeggel és befizetett tagdíjunkkal gazdálkodunk. Önfenntartók vagyunk.) A többi alkalommal – a választott témánktól függően – más-más helyen jövünk össze.

Programválasztásunkban mindig változatosságra törekszünk. Mint ismeretes Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa volt. Az Európai Unió támogatásával számos új beruházás és több műemléki rekonstrukció valósulhatott meg városunkban. Ezek három éven át több hónapra bőséges programlehetőséget biztosítottak számunkra a Zsolnay Kulturális Negyedben (Zsolnay Manufaktúra, Zsolnay Mauzóleum, Zsolnay Család- és Gyártörténeti Kiállítás, Gyugyi Gyűjtemény, „Rózsaszín” Zsolnay Kiállítás, Labor és interaktív varázsterem, Pécsi Galéria, planetáriumi előadás, a kézművesek utcája a Csoko-Láda Kft.-ben csokitörténeti ismertető és kóstoló, ismerkedés a Bóbita Bábszínház épületével és sokoldalú tevékenységével stb.) és más EKF-helyszíneken, így a Kodály Központban, a Tudásközpontban.

Hadd számoljunk be – a teljesség igénye nélkül – más programjainkról is! Ellátogattunk a Püspöki Palotába, megismertük az ottani építészeti és képzőművészeti értékeket. Kétszer is felkerestük a Janus Pannonius Múzeum Helytörténeti Osztályát, ahol az osztály vezetője egyik alkalommal végigvezetett minket a Pécs történetét 1686-tól 1948-ig bemutató kiállításon, két évvel később pedig „Régi pécsi bálok” címmel tartott érdekes, sok érdekes tárggyal és képpel illusztrált előadást. A kert vezetőjének kalauzolásával gyönyörködtünk a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyönyörű virágaiban, öreg fáiban. Hasonlóan szép természeti élményekben lehetett részünk a Duna-Dráva Nemzeti Park Pintér-kert Arborétumában és a Tettyei Mésztufa-barlangban. A pécsi Postapalotában megismerkedtünk az épület létesítésének, építésének históriájával, postatörténeti kiállítást és filmet néztünk meg. Megismerhettük az újonnan átadott Szentágothay János Kutatóközpontot is. Néhány összejövetelünkön érdekes ismeretterjesztő előadást hallgattunk meg – többek közt – az UNESCO szellemi világörökség részévé nyilvánított mohácsi busójárásról, a reformtáplálkozásról (kóstolóval), a képeslap-küldés kialakulásának történetéről, szokásairól, volt kollégánktól pedig – aki népzenegyűjtő és zeneszerző – zenés megemlékezést Dankó Pistáról születésének 155. és halálának 90. évfordulója alkalmából, valamint utazásokról diaporáma vetítéses tájékoztatót. A limitált csoportlétszám miatt két alkalommal szerveztünk üzemlátogatást a Pécsi Sörfőzdébe, ahol a technológiai folyamatok megismerése mellett a gyártott termékek „érzékszervi megtapasztalására” is lehetőségünk volt.

Népszerűek kirándulásaink is. Jól sikerült a látogatásunk a bikali reneszánsz élménybirtokon és vendégeskedésünk Mindszentgodisán egykori kollégáink szép környezetben lévő „tanyáján” is. Szívesen ajánljuk tagtársaink figyelmébe a Nyugdíjasok Egyesülete, Pécs országjárásait is, amelyeket épp egy volt kolléganőnk – közösségünk tagja – szervez és vezet.

Szűkebb hazánknál távolabbra – pontosabban Finnországra – jelentett kitekintést a 2012. évi decemberi, a közelgő karácsony jegyében rendezett összejövetelünk. Finnország tíz esztendeje elsőként megnyílt magyarországi tiszteletbeli konzulátusára (a Szent György Fogadó épületébe) látogattunk. A pécsi tiszteletbeli finn konzultól tájékoztatást kaptunk feladatairól, tevékenységéről, majd a Pécsi Tudományegyetem jó két évtizede városunkban élő finn lektora finn karácsonyi szokásokkal ismertetett meg bennünket kisfilmekkel, élőszóval és süteménykészítési bemutatóval. Egy évvel később is itt volt év végi utolsó találkozónk, ide megyünk az idén is. Az már hagyomány, hogy tagjaink is elhozzák ezekre a délutánokra saját kedvenc karácsonyi süteményüket, saját termelésű pálinkájukat, borukat.

A korábbi évek tapasztalatainak és közösségünk tagjai javaslatainak figyelembevételével szervezzük ez évben is programjainkat: megnézzük a hazánkban most Pécsett bemutatott Leonardo da Vinci kiállítást, a fővárosban felkeressük a felújított tereket, épületeket, üzemlátogatásra megyünk a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrába, hajózunk a Dráván stb. Mindemellett – ahogy eddig is tettük – jó együttműködésünk alapján élünk a kedvezményes színház- és hangverseny-látogatási lehetőségekkel is.

Ezt tesszük tehát Pécsett. Boldog vagyok, boldogok vagyunk, ha nyugdíjas-társainknak örömöt okozhatunk egy-egy jól sikerült programmal, ha egy kis fényt, színt vihetünk néha-néha szürkének, egyhangúnak tűnő hétköznapjai/n/kba. Szeretnénk, ha sokáig így lehetne!

Pécsett, 2014. április 9-én
Dr. Végh József



A pécsi tiszteletbeli finn konzulátuson a városunkban élő finn tanárnő, Anja (balról) finn karácsonyi szokásokkal és a „joulutorttu”, a karácsonyi szilvalekváros csillag készítésével ismertetett meg minket.



Szívesen veszünk részt műemléki sétákon.









Látogatás a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjében


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában