Tanácskoztak az MKKSZ vezetői

Nyomtatás
Megjelent: 2012. szeptember 21. péntek

2012. augusztus 30-án tartotta meg az MKKSZ a vezetői értekezletét. Ezen az elnökség tagjai, a megyei titkárok és az OSZT elnökök vettek részt. A tanácskozást Fehér József ügyvezető főtitkár vezette együttműködve Boros Péterné megválasztott főtitkárral. Fehér József e minőségében az utolsó tanácskozását vezette, a jövőben elsősorban SZEF alelnökként dolgozik.



1) Bevezetőnként az új főtitkár elmondta, hogy ezt a tanácskozási formát – ahol ott az MKKSZ teljes „menedzsmentje” – megtartjuk a jövőben is, évente egyszer ennek képzési jellege is lesz. Jó, hogy a Fiatalok Képviselete is jelen van. Később megteremtjük a videokonferencia lehetőségét is. (2) A kongresszuson elfogadott Alapszabály bejegyzése folyik, be lett adva a bíróságra. Az Elnökség megtartotta első ülését, és döntött személyi kérdésekben, ezek szerint az MKKSZ Kft. ügyvezetője továbbra is Fehér József, a szociális bizottság vezetője dr. Némethné Bozsoki Zsuzsa valamint az üdültetési bizottság vezetője Tóthné Merth Bernadette 2012. december 31.-ig, a SZEF ügyvivő ez év végéig továbbra is Árva János. Csonka Béla továbbra is a kitüntetési bizottság vezetője. Az MKKSZ Kft. jövőre átveszi az üdültetés szervezetését, az Alapítvány pedig a segélyezést. Így majd megszűnik a szociális bizottság és az üdülési bizottság. Tervezzük a kommunikációs bizottság létrehozását. Rövidesen ismét lesz elnökségi ülés, ahol módosítani kell a költségvetést, hiszen nagyon megváltozott az anyagi helyzet. Az elnökség döntött a főtitkár fizetéséről is, amely lényegében megegyezik az előző (jegyzői) munkakörében kapott illetménnyel. (3) A főtitkárváltás most együtt jár az MKKSZ munkatársainak cseréjével is. Júliusban és augusztusban már nem volt munkatárs, szeptembertől kerül sor egy részmunkaidős és egy főállású munkatárs felvételére. A tervezett OV ülés előkészítéseként megyei titkári tanácskozások és az OSZT ülések lesznek. Az új főtitkár szeretne ezeken részt venni, tervezi, hogy minél több szakszervezeti vezetővel találkozzon. (4) A honlapot tartalmazó szervert támadást érte, így emiatt át kellett költöztetni egy másik szerverre, így néhány napig a honlap nem működött. A levelezőlista sem működik, másképpen kell a leveleket kiküldeni a szeptember 13-i ÖDOSZT rendezvényre is. Az ÖDOSZT-nak új elnököt is kell választani. A titkári és OSZT tanácskozásokon OV tagokat kell választani, ezek jórészt még hátra vannak, így az OV ülés nem szeptemberben lesz, hanem októberben. (5) Megtartotta az első ülését a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF). A működési szabályzat még nem került elfogadásra, mi szerettük volna ha a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) is bekerül a résztvevők közé. Felmerült az, hogy kik legyenek a résztvevők a munkavállalói és az önkormányzati oldalon. Az OKÉT tagjai (benne a SZEF) kaptak 300 millió Ft-ot működésre, hasonlóan, mint a versenyszféra külön érdekegyeztető fóruma. (6) A SZEF tervez egy szakszervezeti konferenciát Hogyan tovább szakszervezet címmel. Ez a Fáklya klubban lesz Budapesten. Emellett lesznek megyei-regionális konferenciák is. Nagyon fontos lenne a szakszervezetek közötti együttműködés, hiszen 1990-ben a Közalkalmazotti Szakszervezet 44 részre szakadt. Ma elengedhetetlen az előrelépés az egységesülés felé. Ez elsőként a SZEF és az ÉSZT között valósulhat meg. Számos kis, néhányszáz fős szakszervezet működik, melyeknek nincs is megyei szervezetük. Igazodni kell majd a járások létrejöttéhez is. Folyik az MKK létrehozása. Az előkészítést vezető kormánytisztviselő együttműködést ajánlott, de nem biztos, hogy ez minisztériumi álláspont. Pozitív az a tapasztalat a Rendvédelmi Kamara létrehozásánál, hogy az országos vezetésbe számos szakszervezeti vezető is bekerült. Kevés a nemzetközi tapasztalat, az Unión belül a 27 országból csak 1 helyen működik ilyen kamara. Előkészítés alatt van a SZEF következő kongresszusa, erre várhatóan decemberben kerül sor. (7) Egyeztetés folyik az 2013 évi bérekről, lesznek bértárgyalások, ezt kezdeményezzük. Amit szeretnénk elérni, az a 20 %-os tarifaemelés, 2-3 fokozat emelés a táblában (Kttv., Kjt.) és az egységes cafetéria. A költségvetésben 212 milliárd Ft bércélú kiadás van betervezve, nagyobb része kompenzációra, kisebb része az egészségügy és a pedagógusok részére. Tehát nincs egységes béremelés tervezve. Amit mi javaslunk, ahhoz kb. 280 Md Ft szükséges. Bár az esélyek nem nagyok, a részsikerek is fontosak. De legfontosabb ma a munkahelyek megtartása. Ha a kérdés az, hogy bér vagy munkahely, akkor az utóbbi az elsődleges. A szociális területen csökkennek a pótlékok, ez az új Mt. miatt van. A közalkalmazotti területen a kollektív szerződések hatálya szeptember végén lejár, újakat kell kötni. Készül majd egy minta KSZ, ezt lehet használni. (8) Folyik a járások előkészítése. Jelentkezni kellett, azoknak, akik a kormányablakban szeretnének dolgozni. Ehhez lesz majd egy képzés is. Érezni, hogy minőségi cserét akarnak. A felsőfokúaknak is tanfolyamot kell végezniük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a középfokúaknak pedig 5 éven belül felsőfokú végzettséget kell szerezni. Vállalni kellett a 100 km-re való utazást is. Ezek nehéz feltételek, melyek az 50 éven felüliekre nem vonatkoznak. De nem látni arra garanciát, hogy ők meddig maradhatnak. A járási létszámot is tervezik, 1000 lakosra 1 fő, tehát például egy 120 ezer térségnél 120 fő. Ebben benne vannak a funkcionális feladatok is. Október 31-ig meg kell állapodni a polgármester és a kormányhivatalok között, ki megy a kormányhivatalba. Jelenleg 16000 fő látja el ezeket a feladatokat, de januártól csak 10000 főt terveznek, a különbség 6000 fő. Jellemzően a 2000 fő alatti településeken lesz létszámcsökkenés. Azt is látni, hogy erre az átszervezésre nincs pénz. Úgy tűnik nem lesz pénz felmentésre és végkielégítésre sem (Ezt tapasztaltuk ez év elején a megyei átszervezéseknél). A járás ingyenesen használja majd az önkormányzati vagyont. Mindenki ott maradt fizikailag ahol most dolgozik, a rezsiköltségeket a kormány arányosan fizeti, de a vezető lesz más. A járásnak lesz egy politikai vezetője és egy szakmai vezetője. Az oktatás irányítása is elkerül a polgármesteri hivataloktól, létrejönnek a tankerületek. A helyzet ma zavaros, nagy a bizonytalanság. Tudni, hogy a járáshoz átkerülő köztisztviselők elveszítik minden többletjuttatásukat, amit addig a polgármesteri hivatalban kaptak. És lesz, aki a munkahelyét is elveszíti. Az ÖDOSZT szeptember 13-án tartja a járásokkal kapcsolatos ülését, ezekre gyűjtjük a kérdéseket. Ezen részt vesz az illetékes államtitkár és helyettes államtitkár is. Van nyertes perünk: a tavaly év elején, a munkaügyi területen az illetmény kiegészítés elvétele illetve csökkentése törvénysértő volt. Folyik per azért is, hogy év elején a megyék átalakításánál nem kaptak felmentési időt az elbocsátottak. A bíróság emiatt Alkotmánybírósághoz fordult. (9) Igen nehéz a tagdíj helyzet. A tervezett 107 MFt helyett a bevétel 87 MFt lesz, az éves hiány várhatóan 20 MFt körüli. Már a terv is kisebb volt a 2011. évi bevételnél, az együttes csökkenés 40 MFt. Készült egy részletes számszerű anyag. Van két megye, ahol a tervhez képest többlet van, de a többi helyen hiány. Négy megye (Bács, Pest, Budapest, Szabolcs – ezek a nagy szervezeteink, így a bevételek jelentős része is innen van) adja a hiány jelentős részét, ez a hiány kétharmada. Az április volt a krízis mélypontja. Egyes megyénél hullámzás van, máshol a mélypont után emelkedés, de alacsonyabb szintre. Somogy megye az egyetlen ahol a kormányhivatal elzárkózott a megállapodástól. Csökkent a tagság, de fontos hogy az adott területen akár kis létszámmal maradjon meg a szervezet, mert még lehet majd növelni. És gondolni kell a járási átalakulásra, hogyan lehet ott majd építkezni, ezzel kapcsolatban Szabolcs megyében elindult az előkészítő munka.

(kiegészítés: Az Alapszabály bírósági bejegyzése a tanácskozás után megtörtént)

Dr. Marosi János


 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

További információk

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában