MKKSZ főtitkár beszéde

Megjelent: 2013. június 11. kedd

BOROS PÉTERNÉ FŐTITKÁR BESZÉDE
AZ MKKSZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETÉN

BUDAPEST, 2013. május 25.


Tisztelt Országos Értekezlet!
Kedves Kolléganők! Kollégák!

Szakszervezetünk történetében változatos tartalmú és összetételű tanácskozásokat szerveztünk az elmúlt két évtizedben, országos értekezletet még nem!
Ma erre is sor kerül.

Miért is kellett ezt összehívnunk?

Csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt itt ebben a gyönyörű teremben tartotta az MKKSZ „soros” X. Kongresszusát. Módosítottuk az Alapszabályt és a törvényi követelményeknek megfelelően évente egy (azaz „1”) Országos Választmányi ülést tartunk, amelyre a korábbi gyakorlatnak megfelelően az év második felében (hagyományosan szakszervezetünk megalakulásának időpontjában) novemberben kerül majd sor.

Számunkra azonban kiemelten fontos, hogy ne csak „a kötelező” tanácskozásokat rendezzük meg, hanem szükség szerint év közben is legyen olyan fórum, amely mind a munkáról történő elszámolást, a helyzetértékelést, mind pedig a következő időszakra szóló tennivalóink közös meghatározását szolgálja.

Örülünk annak és köszönjük, hogy az MKKSZ megyei, szakterületi és rétegszervezeti vezetőin kívül elfogadták meghívásunkat OV tagok, alapszervezeti titkárok és más választott tisztségviselőink és külön is örülök annak, hogy MKKSZ tagként jelen vannak olyan kollégáink is, akik nem választott tisztségviselők, hanem munkahelyi vezetők és más partnerek.

Őszinte tisztelettel köszöntök mindenkit és biztos vagyok abban, hogy a mai napon egy jó hangulatú, egymás véleményét tisztelni képes tanácskozásra kerül sor, amely persze lehet, hogy majd vitát, a vélemények ütköztetését is eredményezi.

Az Elnökségtől arra kaptam felhatalmazást, hogy a Kongresszus óta eltelt egy év munkáját foglaljam össze és gondolatébresztőként szóljak azokról az elképzelésekről, amely a következő időszak közös munkájának fő tartalmát jelentheti majd.

Amint azt a programból is láthatják, (láthatjátok) az én bevezető előadásomat követően az OSZT elnökök és a rétegszervezeti vezetők is szót kapnak és a saját munkájukról ők adnak majd tájékoztatást.

Az Elnökség szükségesnek tartotta azt is, hogy anyagi, pénzügyi helyzetünkről is folyamatos információval rendelkezzenek az MKKSZ vezetői. Fehér József – mint a 2012. évi gazdálkodásért felelős korábbi főtitkár, és Tornyi Lajosné a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságunk elnöke – fognak ezekről a témákról tájékoztatást tartani.

Nem szeretem az indokolatlanul hangzatos jelzőket, de most úgy érzem, hogy 2013. május 1-jén valóban „történelmi jelentőségű nyilatkozatot tett három országos konföderáció”.

Fehér József mint a SZEF alelnöke korábban is részese volt az integrációs tárgyalásoknak és jelenleg is fontos feladata van az új szövetség létrehozásában. Őt kértük meg, hogy tartson rövid tájékoztatót arról: „hol tart a három szövetség egyesülése?”

Ezt követően minimum egy órában – de ha szükséges, akkor hosszabb időt is szánhatunk arra, hogy - a résztvevők is elmondják véleményüket.
A mai nap záróakkordjaként – itt egy országos értekezlet nyilvános plénuma előtt – köszöntjük négy kiváló kollégánkat (szándékosan nem mondom, hogy volt kollégáinkat), akik több évtizedes aktív pályafutásukat a közelmúltban befejezték.

Tisztelt Országos Értekezlet!

E bevezető gondolatok után rátérek a mondanivalóm lényegi részére.

Szíves engedelmetekkel nem a „szokásos” beszámoló formulát választottam. Tendenciákról, jelenségekről, tapasztalatokról, folyamatokról kívánok tájékoztatást adni. A munkáról történő „hivatalos elszámoltatás” az Országos Választmány hatásköre, arra majd (terveink szerint) november 23-án tartandó OV ülésen fog sor kerülni.

Sok - igen-igen sok - munka van mögöttünk! Határozottan és magabiztosan állítom, hogy nem is sikertelen az MKKSZ – de el kell ismernünk, hogy tagságunk (hogy finoman fogalmazzak) nem elégedett az eredményekkel!

Miért is van ez így? Talán érezni érezzük, de nem mindig tudatosul, hogy alapvetően új, mondhatnám más helyzetben vagyunk, mint két-három évvel ezelőtt. Más helyzetben van a magyar közszolgálat egésze, és soha meg nem élt, nem tapasztalt körülmények között működhetnek (ha működhetnek??) az érdekképviseletek.

Először talán csak meglepődtünk (és tegyük hozzá nem kevesen csalódtunk? csalódtak?) aztán egy időre úrrá lett rajtunk a „DACOS DÜH”, a HATÁROZOTT ellenállás, megmutattuk igazi harcos énünket (néhány százan, vagy néhány ezren, de ebben már nem mindenki vett részt). Mostanában pedig mintha a tanácstalanság, sőt talán ki kell mondanunk, hogy egyes esetekben már a helyzetbe való beletörődés, az önfeladás, a fásultság jeleit is tapasztalhatjuk, illetve mintha a közömbösség is eluralná hangulatunkat.
 
Kedves Tisztségviselő Társaim! Kolléganők! Kollégák!

Mindenek előtt ezt a hangulatot kell megváltoztatnunk. Nem engedhetjük meg magunknak a csüggedést, vagy az elkeseredettséget. Igenis mi képesek vagyunk arra, hogy felszámoljuk a kudarcérzetet, és higgyük el magunkról, és hitessük el másokkal is, hogy mi, az MKKSZ tagjai, tisztségviselői képesek vagyunk saját jövőnk és a közszolgálat helyzetének befolyásolására.

Talán az egyik legfontosabb üzenete az legyen a mai tanácskozásnak, hogy megtartjuk, megőrizzük és erősítjük az MKKSZ-be vetett bizalmunkat és optimizmusunkat.
Mert az MKKSZ mi vagyunk! és mert optimizmus nélkül nem lehet eredményesen dolgozni és talán nem is érdemes a munkához hozzáfogni.

E referátumra készülve megnéztem az előző évek, az előző kongresszusok különböző dokumentumait, beszámolókat, hozzászólásokat, határozatokat, programokat. Szinte reflexszerűen mindegyikben az ismétlődött, hogy idézem: „az elmúlt beszámolási időszak volt az MKKSZ történetének legnehezebb, egy éve, két éve, négy éve.”

Kedves Barátaim!

Szakítsunk ezekkel a közhelyekkel! Minden időszak nehéz, de minden eddigi időszakot (különböző veszteségekkel ugyan), de átélt az MKKSZ.

Két dolgot kell egyértelművé tenni és tagjaink számára is érthetően közvetíteni.

Az egyik: a munkavállalók szempontjából rossz, vagy hátrányos kormányzati, munkáltatói döntéseket nem nekünk kell felróni.
Az MKKSZ vezetőin (és rajtam, mint országos vezetőn) azt lehet – és azt nagyon következetesen kell – számon kérni, hogy a döntéselőkészítői folyamatban milyen volt a részvételünk. A tárgyalásokon megfelelő felkészültséggel, szakmai érvekkel bemutattuk-e a döntéshozó számára döntésének várható hatásait. Volt-e más javaslatunk, megtettünk-e mindent egy (a munkavállalók szempontjából) jobb döntés meghozatala érdekében? Megtettünk-e mindent – ki-ki a maga felelősségi körében -  a rossz döntés megakadályozásáért?
Hangsúlyozom, ezeket és csakis ezeket kell munkánk során mérlegre tenni. Állítom és tényekkel igazolni tudom, hogy az MKKSZ az elmúlt évben is és azt megelőző időszakban is számos érdekvédelmi csatát – sikeresen vívott meg.

Emlékezzünk arra, hogy az MKKSZ mentette meg a Ktv, a Kjt bértábláit. Igaz, hogy mára ezek az illetményrendszerek lassan maguktól kimúlnak, hiszen négy éve egyetlen fillérrel sem növekedtek a tarifák. De ha megszűnt volna – mint ahogy azt a korábbi kormány és a jelenlegi is tervezte – akkor végképp kiszolgáltatott helyzetbe került volna a teljes közszolgálati közösség.

Megmentettük a béren kívüli juttatásokat (vagy ahogy jobban ismerjük a cafetériát).
Igaz, hogy ahol nem volt – és sajnos a közalkalmazottak döntő többsége abba a körbe tartozik – ott nem tudtuk megmenteni.

Eredményesen léptünk fel az adóváltozások miatti keresetcsökkenés ellen és legalább a nominális bérek megőrzését sikerült elérni. Igaz, hogy ez a folyamat is nagyon sok ellentmondást, igazságtalanságot tartalmazott, sőt azt is ki kell mondanunk, hogy nem mindenkinek maradt meg a nominális bére.
Tudomásul kell vennünk, hogy akik egy-egy intézkedésnek a kedvezményezettjei, vagy számukra az előnyös, ők nem fognak ezért külön hálálkodni. Nem is kell. De azok, akik hátrányokat szenvednek el, ők – milyen érdekes?? – nem a munkáltatónak, nem a kormánynak – hanem nekünk róják fel sérelmeiket.
Bármilyen furcsa is, én ezt nem nehezményezem. Mert ez is valamilyen módon talán a bizalom megnyilvánulása.

Munkánk során ezeket a helyzeteket a legnehezebb feldolgozni. Megértem tisztségviselő társaimat, akik időnként már-már „menekülnek” a szakszervezeti szereptől. Mondjuk ki, hogy a munkahelyeken valós okok és az abból gerjesztett vélt okok miatt jelen van a félelem. És ez a félelem megbénítja kollégáinkat. Nincs bátorság, vagy csak nagyon kevés emberben arra, hogy szóvá tegye a munkáltató, vagy az állam, a kormányzat irányába a munkavállalói sérelmeket. Ilyen körülmények között még inkább tőlünk várják, ránk számítanak, hogy „tegyen már valamit a szakszervezet.!!!”

És ilyenkor ha visszakérdezünk - (vagy visszakérdez a tisztségviselő), hogy ki a szakszervezet, nem mi vagyunk azok közösen? – erre nincs határozott válasz.

Ez a másik dolog, amit egyértelművé kell tenni: minden kormány, a mostani különösen csak az erőt tiszteli. Ha az MKKSZ tagsága képes és akarja megmutatni erejét, annak és csakis annak van hatása a tárgyalóasztalnál.

Meg kell állítanunk azt az „ördögi spirált”, amely jelenség gyengíti általában is a szakszervezeteket és az MKKSZ-t is. Munkavállalók vélt, vagy valós sérelmek, elégedetlenség okán elhagyják a szakszervezetet. Ez a helyzet mindenki számára erővesztést jelent. Az erővesztés befolyáscsökkenést eredményez. Így mindaz, ami ellen egyes kollégáink úgymond a kilépéssel „tiltakoznak”, az a helyzet csak tovább romlik.

Kolléganők! Kollégák!

Az elmúlt egy-két évben (minden kétséget kizáróan) legalább négy olyan körülménnyel kellett szembenéznünk, amelyet soha nem tapasztaltunk és amelynek kivédéséhez nem rendelkeztünk se gyakorlattal, és talán eszközökkel sem.

1./ Az egyik ilyen (amiről már szóltam) a bérbefagyasztás. Ezzel kapcsolatban említettem a beletörődést. Emlékezzünk csak arra, hogy 2008-ban amikor felröppent a hír, hogy elveszik a 13. havi fizetést két hét alatt több tízezres parlament előtti tüntetéssel válaszoltunk. (Az MKKSZ is több mint 3000 fővel képviseltette magát.) Nem is vették el, mert még 2010-ben is kaptunk kétszer 49.000.- Ft-ot.

2010-ben, 2011-ben, és 2012-ben is, amikor az éves infláció minden évben megemésztett majdnem egy havi reálkeresetet, ez ellen már csak néhány ezren (az MKKSZ részéről is csak néhány százan) tiltakoztunk.

Felháborodtunk, (felháborodott mindenki) azon a kormányzati kommentáláson, hogy „néhány megrögzött bolsevista szakszervezeti vezető tüntetett a nyugdíjpénztári megszüntetés miatt, vagy megtévesztett nyugdíjasok vonultak a Széchenyi térre”. A kormány úgy értékelte, hogy intézkedésével kapcsolatban nincs komoly ellenvetés, a munkavállalók egyetértenek a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS KORMÁNYÁNAK programjával, megértik a gazdaság nehézségeit, tudomásul veszik az egykulcsos adót és „önkéntesen” vállalják, teljesítik a többletmunkát.

Ne vádoljuk magunkat, de azért azt ismerjük el, hogy a tiltakozással történő mozgósítás nem volt hatásos. Vagy nem volt megfelelő a felvilágosító, a tájékoztató munkánk, vagy nem érezték a munkavállalók a közös fellépés, a tiltakozás szükségességét, és persze az állásvesztés „rémülete” valóban bénítólag hatott. Azt azért ne fogadjuk el, hogy a bérhelyzettel kapcsolatos „érthetetlen passzivitás” csak a félelemnek tulajdonítható.  

Ebben a helyzetben, itt a magunk számára azért azt ki kell mondani, hogy a közszolgálat munkavállalóinak egynegyede? egyharmada? nyertese, kedvezményezettje az egykulcsos adónak.

Például a járási átszervezés kapcsán az derült ki, hogy egyes önkormányzatoknál nem kevesen voltak olyanok, akik bőven többet kerestek, mint  350.000.- Ft. Ami persze nem sok, de az ő esetükben nem beszélhetünk arról, hogy a nettó kereset csökkent. És azt is tudjuk, hogy ők azok, akik az adott munkahelyen vezetők, hangadók, véleményformálók és ők nyilván nem érezték az ellenállás szükségességét. Az alacsony keresetűek ugyan morogtak, morogtak, de ezt a morgást az előbb említett kör szolidaritása nem erősítette fel.

Azt is mindenki természetesnek veszi, hogy – a megyei kormányhivatali átszervezés problémáiból okulva – az MKKSZ-nek, hangsúlyozom kizárólag az MKKSZ-nek köszönhető, hogy az önkormányzatoktól a járási hivatalokba átkerült munkavállalók magukkal vihették a magasabb bért és megőrzik mindaddig, amíg az új munkakör érték alapú illetékrendszer hatályba nem lép.
Szemérmesek vagyunk? Vagy ügyetlenek, hogy ezt nem sulykoljuk minden nap a közvéleménybe? Pedig ez a szín tiszta igazság. Határozott fellépésünknek köszönhetően törvény garantálja a kereseti szint megtartását.

Legutóbbi KÉF ülésen állapodtunk meg abban is, hogy aktív szereplői leszünk a jövőben az új munkakör érték alapú illetményrendszer kidolgozásának. Nem mindegy, hogy milyen munkakörökben, milyen feltételeket határoznak meg és ahhoz mennyi keresetet rendelnek. Igen nehéz tárgyalásokra számítunk, mert a kormányzat is tisztában van azzal, hogy a követeléseinket nem tudjuk mindig alátámasztani nyomásgyakorlással. Ott leszünk, ott vagyunk a tárgyalóasztalnál, szakmailag felkészülten és konstruktívan tárgyalunk mint mindig, de eredményt csak akkor tudunk elérni, ha növekszik a támogatottságunk. Ezt kell megértetni kollégáinkkal.

2./ A második (nem szokatlan, de új formában jelentkező) problémát jelentő körülmény a foglalkoztatás biztonságának minden korábbinál rosszabb feltételrendszere. Szándékosan nem neveztem meg a létszámcsökkentést. Ugyanis az minden kormányzati ciklusban volt. Most más helyzettel kellett szembe találni magunkat.

Indoklás nélküli kirúgással, bizalomvesztés miatt állásvesztéssel, méltatlanság miatt elbocsájtással korábban soha nem volt dolgunk. Fel is léptünk ellene azonnal.
Az indoklás nélküli elbocsájtást – az Alkotmánybíróság félszeg, de azért mégiscsak nekünk igazat adó döntésével – etöröltük, a bizalomvesztés és a méltatlanság miatt kértük az ombudszman segítségét, de ő ezt aggályosnak ugyan, de alkotmányosnak találta. Nem adjuk fel, megyünk tovább Strassburgba.

Mint ahogy Strassburgig mentünk a 98 %-os adó miatt is. Szó szerint értsétek: több kollegának „könyörögtünk”, hogy vállalják a perközösséget ebben a témában. (Olyanoknak ajánlottuk meg, akiket éppen az elbocsájtásuk kapcsán, tehát jogviszonyuk megszüntetésekor ért ez a méltánytalan adóelvonás.) Nem vállalták!
Most, hogy a Strassburgi bíróság három év után nekünk adott igazat (vagy inkább azt mondom, hogy nekünk is, mert nem csak mi jelentkeztünk Strassburgba), most jelentkeznek, hogy akkor az ő nevükben is kérjünk jogorvoslatot.

Ugyan ez a helyzet a megyei kormányhivatalok által 2011-ben megvont illetménykiegészítéssel kapcsolatban is. Most már van két jogerős nekünk igazat adó döntés és van elsőfokú munkaügyi bírósági döntés is, ahol mi nyertünk. Tömegesen jelentkeznek kollégák, hogy az ő érdekükben is járjunk el. Hiába mondjuk, hogy ezek a döntések egyediek, Magyarországon nincs precedens jog, vállalni kell a személyes kiállást.

Értem és megértem, hogy egy, kettő, vagy néhány ember esetében ez életveszélyes, vagy legalábbis „állásveszélyes”. De éppen ezért kellene a helyi szervező erő, a helyi MKKSZ képviselet, hogy ne csak a kamikáze hajlamú egy-két kolléga, hanem az a több ezer kormánytisztviselő egyszerre vállalja fel saját érdekeinek orvoslását.

Az állásvesztéssel, vagy ahogy jobban ismerjük létszámcsökkentéssel kapcsolatban szintén egy kicsit elbénáztuk a „sikeres” szereplésünket. Kollégáim (teszem hozzá csak az MKKSZ képviselői) ott voltak a karrierhíd program monitoring bizottságában. Nem állítom, hogy a karrierhíd valami szuper sikertörténet, de az eredetileg 12 ezres létszámcsökkentés ténylegesen négyezer, mondom még egyszer négyezer ember elbocsájtását eredményezte és az elbocsájtottak közül kis túlzással mondva aki akart, egy éven belül el is helyezkedett.

Ebben az esetben is értem és megértem, hogy az, akit elbocsájtottak, azt nem vigasztalja, hogy az eredetileg 12 ezer ember helyett annak csak az egyharmadát rúgták ki. Aki belekerült a négyezerbe, attól nem várhatjuk el, hogy a nyolcezer álláshely megmentését különleges sikernek értékelje. Nekünk kellene ezt tudatosítani.

Azt mondtam, négy szokatlan körülmény nehezítette a munkát.

3./ A bérbefagyasztás, az állásvesztés réme után harmadikként említem a közszolgálat – azon belül kiemelten – a közigazgatás valóban „rendszerértékű” átalakítását.

Itt teszek egy kis kitérőt. Nincs politikai értékítélet abban, amit most mondani fogok.

Ez a kormány a magyar közviszonyok szinte minden eleméhez hozzányúlt. Egészségügy, felsőoktatás, közoktatás, szociális rendszer, állami közigazgatás, önkormányzati rendszer, adórendszer, alkotmány, büntető törvénykönyv, polgári törvénykönyv… és hadd ne soroljam tovább.

Ez önmagában is elgondolkodtató, de tegyük fel a kérdést, hogy az előbbi felsorolásban szereplő területek között találunk-e olyat, amelyre azt mondhattuk volna, hogy minden rendben volt, de ez a kormány mégis hozzányúlt. Nos azt gondolom – pártszimpátiától függetlenül – azt kell megállapítani, hogy az átalakítás (szándékosan nem mondom, hogy reform) szinte elkerülhetetlen volt. Azt, hogy pont így, pont akkor kellett-e a változtatásokat végrehajtani az adott területen, abban már valószínű, hogy sokféle vélemény formálódik meg.

Tehát a minket érintő területek átalakítását – nyugodtan mondjuk ki, hogy rendszerértékű reformját – az MKKSZ nem utasította el. Itt a teremben ülők között is vagyunk nagyon sokan, akik közreműködtünk a megyei kormányhivatali rendszer kialakításában, majd annak folytatásaként a járások létrehozásában, az MKKSZ-ÖDOSZT keretében részesei voltunk az önkormányzati rendszer reformjának, de beleszóltunk a szociális rendszer módosításába.
Ugyanakkor ezek az átalakítások igen komoly humánerőforrás átrendeződést generáltak, változtak a munkáltatók, változtak a munkavállalói közösségek, változtak a helyi belső szabályzatok, a finanszírozás rendje, a munkakapcsolatok.

Ezek a körülmények „normális viszonyok” közepette is „megrázóak”, de az az ütem, amit Magyarországon tapasztalhattunk, az szinte időnként már-már követhetetlen volt. És külön bonyolította a dolgot az, hogy ezek a változások egymásra is igen komoly hatással voltak.
Ez az a harmadik körülmény, amire – valljuk be őszintén – nem tudtunk igazán felkészülni és kollégáinkat is felkészíteni. Menet közben persze hasznosítottuk a tapasztalatokat, mert hadd utaljak a megyei kormányhivatalok és a járási kormányhivatalok létrehozásával kapcsolatos különbségekre. Az első esetben szinte sokkszerű volt a hatás (gondolok a megyei kormányhivatalok létrehozására), a járások esetében ez a megrázkódtatás már kevésbé volt tragikus.

Ezek a változások szinte kivédhetetlenül az abban érintetteknek mentális, szakmai, anyagi és még sorolhatnám, hogy milyen – időleges, vagy tartós – hátrányokat okoztak. Ezeknek a kezelését lehetőség szerint feloldását is tőlünk várják.
Nem valami kincstári optimizmus beszél belőlem, ha azt mondom, hogy túl vagyunk a nehezén. Akik maradtak, azok joggal számíthatnak arra, hogy egy nyugalmasabb, reméljük biztonságosabb időszak következik és a munkahely biztonsága mellett a jövedelmi helyzetben is érzékelhető javulásra számíthatnak.

4./ A negyedik szokatlan körülmény speciálisan érdekvédelmi nézőpontú, ez pedig nem más, mint a rivális, vagy versenytárs megjelenése az érdekképviseleti pályán.

Ez különösen azért érdekes, mert – a részletek taglalása nélkül – a szakszervezetek mozgásterét igen-igen beszűkítette a hatalom. A versenytárs – a kötelező tagsági elven szerveződő MAGYAR KORMÁNYTISZTVISELŐI KAR (vagy egyszerűbben nevezve: Kamara) -  óriási előnyökkel rendelkezik.
(Nagyon szemléletesen valaki ezt a különbséget ahhoz hasonlította, mintha egy olyan versenyen vennénk részt, ahol a szakszervezetnek zsákban kell futnia, a Kamarát pedig egy négylovas hintó röpíti.)

Jól tettük, hogy nem ijedtünk meg és nem kiabáltunk kígyót, békát a Kamarára. Először is elmentünk Luxemburgba, mert a magyar kormány nekünk azt mondta, hogy onnan vették a mintát. Luxemburgban azt a választ kaptuk, hogy sem az ottani kamara, sem az ottani kormány ebben a témában soha, semmikor, semmilyen magyar képviselővel nem találkozott. Kínos volt ezt a választ hallani, de annál fontosabb volt az a tapasztalat, amit ott, Luxemburgban az ottani kamara és az ottani szakszervezet együttműködéséről megismerhettünk. Az igen! Az imponál nekünk is. És miért ne valósíthatnánk meg azt itthon is? Az a körülmény, hogy a Kamara a mostani kormánynak édes gyermeke, mi pedig (hogy stílusos maradjak) a mellőzött mostohák vagyunk, az még nem ok arra, hogy mi haragudjunk arra a szervezetre, amelynek ugyan azok a tagjai (igaz nem önkéntesen), akik a mi tagjaink.

Kezdetektől fogva támogatóak, együttműködőek vagyunk a Kamarával. Igaz nem elegen, de sokan vannak „kettős tagjaink”, sőt vannak olyan kollégánk is, akik mind a két szervezetben, a Kamarában is és a szakszervezetben is választott tisztségviselők. Csak és kizárólag az együttműködés, az egymás iránti feltétlen bizalom az, ami megoldást jelent.

Ezért kezdeményeztük, hogy a Kamara is legyen résztvevője a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumnak, a KÉF-nek. Ezért kezdeményeztük, hogy mi is ismerjük meg a készülő etikai kódexet, ezért írtam levelet a megyei titkároknak, hogy a mostani területi választásokon segítsék az MKKSZ tagokat Kamarai tisztségbe jutni.

Ismétlem, a Luxemburgi példa igazolja, hogy mindkét szervezetnek meg van a létjogosultsága és meg van a maga saját érdekképviseleti pályája. Nem riválist kell látni a Kamarában, hanem olyan „versenytársat”, amelynek léte minket arra ösztönöz, hogy egyrészt markánsan mutassuk mi a munkavállalói érdekvédelmi profilt, mi is építsünk a Kamara szakmai érdekvédelmi profiljára és ne engedjük meg a megosztást, hanem összefogva, a munkát összehangolva erősítsük annak a körnek az érdekvédelmét, amelyért mindketten felelősek vagyunk.

Tisztelt Országos értekezlet!
Tisztelt Kolléganők! Kollégák!

Az előbbiek alapján talán nem indokolatlan az a következtetés, hogy a nagy rendszer átalakításokat átvészeltük. Igen komoly veszteségeink vannak. De van jelenleg közel 500 munkahelyi szervezetünk. Jelen vagyunk mind a 19 megyében és a fővárosban. Működik 9 országos szakmai tanácsunk, egyre érzékelhetőbb az MKKSZ Fiatalok Képviseletének munkálkodása, létezik (bár erősen megújításra szorul) a Nyugdíjas Tanács. Ott vagyunk az európai érdekképviseleti szintéren és meghatározó szereppel részt veszünk valamennyi hazai közszolgálati érdekegyeztető tanács munkájában.

Ezek a feltételek elég biztos alapot adnak a szervezetünk stabilizálásához és reményeink szerint rövidesen bekövetkező továbbépítéséhez.
Helyesnek bizonyult és továbbra is érvényes az a célkitűzés, vagy ha úgy tetszik feladat, amely szerint minden erővel meg kell akadályoznunk munkahelyi szervezetek megszűnését. Ha egy-egy munkahelyen akár csak 3-4-5 emberrel, de maradjanak meg a szervezetek. Ma a legnagyobb gondunk az, hogy nincsenek vállalkozó kollégáink a munkahelyi tisztségekre. (Ennek okait majd pontosan meg kell ismerni, de most ne folytassunk oknyomozást.) Semmilyen jogi kötelezettség, vagy más szabály nem kényszerít minket arra, hogy a munkahelyi szervezetnek legyen úgymond választott vezetője. Ha nincs vállalkozó személy a tisztségre helyben, akkor most IDŐLEGESEN legyen az az illetékes megyei titkár. Tudom, hogy nem az az igazán jó megoldás, de azzal az ürüggyel, hogy nem vállalta senki a szakszervezeti tisztséget, azért ne szűnjön meg munkahelyi szervezet.

A SZEF Ifjúsági Tagozatának szervezésében most folyik egy – a Norvég Alap által támogatott – közszolgálati ifjúsági szakszervezeti képzés. Ezen a képzésen több mint 100 fő fiatal szakszervezeti tag vesz részt. Köszönet megyei titkár kollégáimnak, akiknek tulajdoníthatóan ennek a 100 fiatalnak a döntő többsége MKKSZ tag. Számítunk, számítsunk arra, hogy ebből a 70-80 MKKSZ fiatalból rövidesen többeket tisztségben látunk viszont.

Kedves Kollégák!

Az előbb egy hasonlat kapcsán azt mondtam, hogy mi vagyunk a kormány mellőzött mostoha gyermeke. Ezt az állítást nem vonom vissza, de hozzáteszem, hogy mindent megteszünk azért, hogy kiegyensúlyozott legyen a kormányzati szervekkel a kapcsolatunk. Én személy szerint mániákusan hiszek abban, hogy a partnerségnek – a kormányzat részéről sincs alternatívája. Megteszek mindent annak érdekében, hogy megőrizve arcunkat, de ne a konfrontációs szándék, hanem a valódi problémák megoldása iránti elkötelezettség legyen jellemző ránk.

Nem kell túlértékelni, de nem eredménytelen ez az erőfeszítés. Csak néhány példa:

Navracsics miniszter úr egy nagyon korrekt levélben nyilvánosan megköszönte az MKKSZ segítő közreműködését a járási hivatali rendszer kialakításában végzett munkáért.

Szabó Erika államtitkár parlamenti beszédében néven nevezte az MKKSZ-t, mint konstruktív érdekképviseleti partnert.

Az Önkormányzati OSZT, a Földhivatali és a Munkaügyi Szakmai Tanács ülésén több alkalommal vettek részt államtitkárok, helyettes államtitkárok. A Növényegészségügy problémáinak érdekében az OSZT elnökével közösen fogadott minket a KIM helyettes államtitkára.

A 20 megyei, fővárosi kormánymegbízott közül több mint tizenöttel már személyes tárgyalást sikerült folytatnom. Igaz kaptunk pofonokat is, ami nem csak fáj, de méltatlan is, ha a megyei titkár kollégámat pökhendien megalázzák, a kormánymegbízott kioktatja, vagy közli vele, hogy nem szereti a szakszervezetet. És nem kíván találkozni, mert szerinte „nincs miről tárgyalni”. Ezek az incidensek mindenkit rosszul érintenek. De bármilyen megalázó, ne engedjük meg, hogy ez annyiban maradjon, annál is inkább, mert a megyei kormánymegbízottak döntő többségével kifejezetten „baráti” és nagyon konstruktív találkozókra kerül sor.
(Pár nappal ezelőtt „Somogy megyét is bevettük”, Juhász Tibor kormánymegbízott úr ígéretet tett arra, hogy aláírja a tagdíjlevonásokról szóló megállapodást.)

Készülök Navracsics miniszter úrral való találkozóra, amelyre június első napjaiban kerül sor. Biztos vagyok abban, hogy ez a találkozó újabb lendületet ad az MKKSZ és a kormányzati szervek együttműködésének és azt is várom ettől a találkozótól, hogy ennek legyen hatása a megyei és a járási szinten is.

Tisztelt Országos Értekezlet!

Talán az eddig elmondottakból is kiderül, hogy a kongresszus óta eltelt egy évben egyszerre volt jellemző a „kármentés”, az új helyzethez való részben kényszerű, részben rugalmas alkalmazkodás, a szervezet stabilizálása és egy új építkezés feltételrendszerének kialakítása.

Nem vagyok híve a radikális felfordulásnak, a minden áron való átalakításnak. Meggyőződésem, hogy az MKKSZ esetében ezt semmi nem is indokolja, és nem is leszek ÚJ SEPRŐ.
Ugyanakkor azt is el kell fogadnunk, hogy CSAK A VÁLTOZÁS AZ ÖRÖK.
A változás tavaly ilyenkor, itt ebben a teremben kezdődött, amikor nem csak új főtitkárt választott a kongresszus, hanem az 5 alelnöki pozícióban 4 helyen új személy van és a 15 tagú Elnökség kétharmada kicserélődött.

A változás kisebb mértékben, de elérte az OSZT-ket is, és a 20 megyei, fővárosi titkári tisztség egyharmadánál már bekövetkezett a változás, új vezetője van az MKKSZ Fiatalok Képviseletének és rövidesen megtörténik a tisztújítás a Nyugdíjas Tanácsban is.  
Hozzáteszem, sehol nem erőltettük a személyi mozgást és az előbb említett nehézségek ellenére minden megyei, vagy országos szintű vezetői feladatra volt jelentkező.

Értékeljük helyén ezt a körülményt. Egy szervezet életképességét az garantálja, ha abban egyszerre vannak jelen a tapasztalt, de talán a változásokat nem mindig preferáló kollégák és azok a fiatalok, akik lendületesek, az új iránt fogékonyak, de talán kevésbé rutinosak.

Ne bízzuk el magunkat, de most biztatóan alakulnak működésünk, erősödésünk és eredményességünk feltételei.

Nem kell új programot alkotni. Akinek van egy kis ideje, kérem nézze meg a tavaly itt elfogadott programunkat. Minden szava és célkitűzése ma is vállalható.

Engedjetek meg nekem egy kis visszaemlékezést.
Talán többek számára ismert, hogy a program-vita egyik neuralgikus pontja az volt, hogy részt vegyünk, vagy ne vegyünk részt a magyar közigazgatás területi szervezetrendszerének átalakításában. Ma már többször szóltam erről a témáról és most csak jelzésszerűen említem meg, nem származott hátrányunk abból, hogy programszinten „vállaltuk a járási szervezet létrehozásában való közreműködést”.

Kedves Tagtársaim!
Tisztelt Alapszervezeti, Megyei és Országos szintű Vezető Társaim!

Divatos kifejezéssel élve az MKKSZ nem kényszerül „Paradigmaváltásra”. Nem kell átírni a programot, nem kell nevet változtatni (bár a mai nevünk már nem pontosan fedi azt a kört, akiket képviselünk), nem kell új szövetségeseket keresni és itt ma közösen meg tudjuk erősíteni azt, hogy az MKKSZ továbbra is:

1./ Közösségszervező erő marad mind a munkahelyeken, mind a térségekben és országos szinten is, sőt a nemzetközi porondon is.

2./ Szolgáltató szervezetként kíván működni. Ezért újítottuk meg a MAKASZ kedvezményrendszert, erősítjük az Alapítványunkat, segíteni akarjuk elszegényedő tagjainkat, jogi támogatást adunk az azt igénylőknek, bővíteni szeretnénk az üdültetést, új szolgáltatásként szeretnénk a képzésbe bekapcsolódni, időnként különböző kedvezményes vásárlási lehetőségeket is kínálunk tagjainknak.

3./ A közösségteremtés és a szolgáltatás erősítése fontos szerepünk, de nem feledjük el azt, hogy mi elsősorban munkavállalói, érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet vagyunk.

E tevékenységünket kell tovább erősíteni.

Az elkövetkezendő egy év – ami nagyon mozgalmas lesz – igen sok régi adósság törlesztésére és új igények kielégítésére fog ösztönözni.

A közelmúltban részt vettem Brüsszelben az Európai Politikai Központ konferenciáján, amelynek témája: a közszféra a gazdasági krízis idején. E rendkívül magas szintű és színvonalas tanácskozás tudósai, európai politikusai, a nemzetközi munkaügyi szervezet szakértői valamennyien egyetértettek abban, hogy:

A KÖZSZOLGÁLATOK NEM OKOZÓI, HANEM MEGOLDÓI A KRÍZISNEK.

A KÖZSZOLGÁLATOK FEJLESZTÉSE A GAZDASÁG ÉLÉNKÍTÉSÉNEK ELENGEDHETETLEN FELTÉTELE.

A KRÍZISKEZELÉS VITATHATATLANUL LEGEREDMÉNYESEBB MÓDSZERE A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD TELJESKÖRŰVÉ TÉTELE.

Kedves Kollégák!

Négy évvel ezelőtt egy nagyon „kis pofás” füzetben foglaltuk össze, hogy mit várunk el és mit ajánlunk az új kormánynak. Érdekes olvasmány így négy év távolából, egy kis görbe tükör, mert szinte minden amit ajánltunk, vagy vártunk, annak majdnem minden esetben az ellenkezőjét kaptuk. Lehet, hogy nem kell ilyen elvárás gyűjteményt közzétenni, mert ötletet adunk a rossz intézkedésekhez.

De még - bármennyire is gyorsan elmegy egy év – messze vannak a választások. Azt javaslom, hogy mi ne szálljunk be az esélylatolgatók körébe. Szigorúan maradjunk azon a pengevékony mezsgyén, amin eddig is jártunk és semmilyen politikai szirén hangnak ne engedelmeskedjünk.

Lehet, hogy nem kell írásba foglalni elvárásainkat, de tagságunk számára nyilvánvalóvá kell tenni követeléseinket. Remélhetőleg oly módon, hogy az ne csak egyetértést és támogatást váltson ki, hanem mozgósítson is.
Én az elkövetkezendő időszak feladatait tíz pontban foglalom össze.  

1./ Legfontosabb a bérhelyzet javítása. Tudatni kell a kormánnyal, hogy az a humán erőforrás krízis, ami pl. a magyar egészségügyet bedöntötte, az a közszolgálat egyéb ágazatait, beleértve a közigazgatást is elérheti. Nem demagógia azt állítani, hogy a közigazgatási munkavállalók egy része (nem is jelentéktelen arányban) egy része közel áll a tényleges elszegényedéshez. Olyan családokban, ahol egy kereső van és évek óta havi nettó 70-80 ezer forintnál nem visz haza többet, ott ma már mindennapos a nélkülözés.  

A jövedelmi helyzet változását, remélhetőleg javítását is eredményezheti a július 1-jétől hatályba lépő új közigazgatási teljesítményértékelési rendszer. Tervezzük, hogy a jövő hónap közepén e témáról a kormány szakértőinek közreműködésével szervezünk egy szakmai érdekvédelmi konferenciát.

2./ Második tennivaló a foglalkoztatási helyzet stabilizálása. Már említettem, hogy akik maradtak, azok remélhetőleg most már tényleg biztonságban érezhetik magukat. De nem elég a virtuális biztonság, jogi garanciák kellenek. Erről is tárgyalni kívánok a kormánnyal.

3./ Több mint egy éve hatályban van az új közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény. Ne mondjunk le arról, hogy vizsgáljuk meg az eddigi hatályosulás tapasztalatait és térjünk vissza néhány kritikus és biztos, hogy semmi előnyt nem jelentő szabályozás megváltoztatásához.

4./ Elemi kötelességünk a közalkalmazotti jogállású munkavállalók képviseletének erősítése. A „városi legendák szerint” a kormány a Kjt megszüntetését tervezi. Ezt biztos, hogy meg kell és meg is fogjuk akadályozni. De azt is látni kell, hogy a jelenleg hatályos Kjt biztos, hogy jelentős átalakításra szorul. Ebben a kérdésben is szükség van az értékeket megtartó, de a változásokat elismerő módosításra. Ebben az esetben is leglényegesebb dolog a minimálbér, bérminimum és a Kjt illetménytételek összhangjának megteremtése.

5./ Nem mehetünk el szó nélkül a már-már „kizsákmányolás jellegű” ingyen túlmunkáztatás mellett. A kiszolgáltatott, az elbocsájtástól rettegő munkavállaló szó nélkül dolgozik hetente 40 óra helyett 50-60 órát, vagy rosszabb esetben titokban, szatyorban hazaviszi a munkát. Ez a körülmény is az elégtelen létszámviszonyokra mutat rá. Muszáj ezt is szóvá tennünk és fokozatosan megszüntetni.

6./ Ki kell használnunk a pályázatok adta programok lehetőségét.

A fiatal tisztségviselőket érintő SZEFIT képzésről már szóltam. Szintén a Norvég Alap támogatja az un. Harmadik Oldali Erőszak, vagy inkább úgy mondanám, hogy az ügyfelek részéről megnyilvánuló erőszak elleni fellépés intézményes szervezését. A harmadik Norvég Program a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével (a TÖOSZ-szal közösen) végrehajtandó járási téma. Itt elsősorban a közigazgatás humán erőforrás vizsgálatában tudunk közreműködni. Ez a három Norvég Program részben már működik, illetve a járási program rövidesen indul. Minden reményünk meg van arra, hogy nyerjünk az un. TÁMOP Programon. Ez egy 50 millió forintos projekt és a célkitűzésnek megfelelően az érdekképviselet kapacitását hivatott erősíteni. Ez mindenek előtt képzést, szakmai konferenciákat jelent, de lehetőséget biztosíthat új típusú új eszközöket és módszereket alkalmazó tagszervezésre, szakmai konferenciákra, nemzetközi tapasztalatcserére.

7./ Az MKKSZ belső működésében legfontosabb feladat a kommunikáció megújítása.

Hosszú (talán kicsit túl sokáig tartó) előkészítés után rövidesen megalakul az MKKSZ Kommunikációs Bizottsága. Rengeteg feladat vár erre a munkacsapatra, gondolkodunk rendszeresen megjelenő – legalább az alapszervezetekig – eljutó hírlevélre, a honlap megújítására, egyéb infó, kommunikációs eszközök rendszeres alkalmazására.

8./ Új módszerekkel és új ösztönző feltételekkel kívánjuk megújítani a tagszervezést.

A három konföderáció egyesülése új feltételeket jelent az ágazatok számára is, sőt lehet, hogy túl kell haladni az eddigi szigorúan vett ágazati határokat. A területi közigazgatás járási rendszere más feltételeket kíván. Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hajlandóak a kormánytisztviselők változtatni és a korábbi jó kapcsolatokat, még jobb kapcsolat reményében új szervezetrendszerre váltani, akkor ezt máshol is meg kell próbálni. Meg kell próbálni más megyékben is létrehozni az új járási hivatali alapszervezeteket.

9./ Tovább kell erősítenünk az országos közszolgálati érdekegyeztető fórumok munkájának hatékonyságát.

Értékeljük helyén azt a tényt, hogy az elmúlt három évben az MKKSZ kezdeményezésére a kormány minden esetben összehívta a közigazgatás legfontosabb érdekegyeztető fórumát, korábbi nevén a KÉT-OÉKÉT-et és az egy év óta létező (bár még a mai napig nincs alapszabálya) KÉF-et. Elmondhatjuk, hogy a KÉF számunkra mindig is egy nagyon fontos fórum volt. Igaz, a konzultációnál, vagy a problémák felvetésénél sokkal több eredmény nem született, de legalább megmaradt a párbeszéd. Erre alapozva kell tovább „nyomulnunk” annak érdekében, hogy megállapodások is szülessenek.

10./ Erősíteni kell „külső kapcsolatainkat”, növelni szükséges szakmai szerepünket.

Meg kell erősíteni, vagy „le kell porolni” a régi kapcsolatokat. Gondolok itt pl. a Jegyzők Országos Szövetségére, vagy az Önkormányzati Érdekszövetségekre, vagy a Közszolgálati Szakmai Szövetségre. Nincs vitánk ezekkel a szervezetekkel, de a korábbi évek viszonylag élénk együttműködése (talán nem elsősorban a mi hibánkból) megfakult.

Úgy tűnik szakszervezeti partnereink egyike-másika a saját útját járja. Nem kívánunk konfrontálódni velük, mert elemi érdekünk az együttműködés, de nem lehetünk tekintettel arra, hogy az új államigazgatási szervezeteknél melyik szakszervezetnek milyen érdekeltsége van. E tekintetben én személy szerint is vállalom azt a helyzetet, amely az egységesebb és erősebb munkahelyi szervezetek kialakításának a feltétele. Ha emiatt „betévedünk” más partnerszakszervezet érdekeltségi területére és mi szervezünk ott tagokat, vagy más szakszervezettől hozzánk átlépnek munkavállalók, az ebből eredő konfliktust felvállalom.

A szakmaiságot mindig is kiemelkedő követelménynek tartottam munkámban. Most különösen fontos ez és az ebből eredő versenyt kívánatosnak tartom a Kamarával is. Minden morális alapunk meg van arra, hogy „szakmázzunk” a munka során egyrészt, mert értünk hozzá, másrészt van tapasztalatunk és vannak mögöttünk szakemberek, harmadrészt a Kamarának is dedikáltak munkavállalói jogosítványokat.

Tervezem, hogy a közeljövőben az MKKSZ-hez közelálló nagytekintélyű szakemberek felkérésével létrehozzuk az MKKSZ Tanácsadó Szakértői Testületét.

Tisztelt Országos Értekezlet!

Befejezésképpen még egyszer megköszönöm mindenkinek a megtisztelő jelenlétet. Biztos vagyok abban, hogy a rövidesen elhangzó OSZT beszámolók is konstruktívak lesznek és a jelenlévők felszólalásai, javaslatai alapján egy olyan közös munkát indítunk el, amely az MKKSZ hagyományainak megfelelően

hiteles és sikeres lesz!

Köszönöm figyelmüket!

 


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában