CSATLAKOZUNK A KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGHEZ TANÁCSKOZOTT AZ ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNY

Megjelent: 2018. máj. 08. kedd

Az Országos Választmány május 5-én az Újvárosháza dísztermében tartott ülésén az Elnökség beszámolt az éves munkájáról, a testület megerősítette a gazdálkodási beszámolót és az éves költségvetést valamint döntött a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetséghez történő csatlakozásról. A tanácskozás zárásaként kitüntetések átadására került sor. A tanácskozást Zseli Imre, az OV elnöke vezette.

Elsőként Boros Péterné elnök számolt be az Elnökség elmúlt évi munkájáról, ennek keretén belül egy diasoron keresztül is bemutatta a főbb számokat. Az Elnökség 7 alkalommal tartott ülést, 2 alkalommal ülés tartása nélkül távszavazással döntött, 53 napirendet tárgyalt, rendszeresen beszámoltatta az MKKSZ választott vezetőit. A Felügyelőbizottsággal együttműködve ellenőrizte a gazdálkodást, minden szükséges esetben állást foglalt, véleményt nyilvánított érdekvédelmi és szakmapolitikai kérdésekben. Az ülések jegyzőkönyvei, a határozatok, a döntések dokumentálása rendezett. Tehát a működés törvényes és szabályszerű volt.

Szólt arról, hogy a beszámolási időszak teljes időtartamában a 11 tagú elnökség 8 aktív taggal működött. 2 fő – részben egészségügyi, részben munkahelyi okok miatt lemondott – 1 fő elnökségi tag egyetlen alkalommal sem vett részt a közös munkában. A beszámolóban kiemelte, hogy a kormányzattal való kapcsolat alapvető számunkra, reméljük, hogy a 8 szűk esztendő után javulnak a kapcsolatok. A folyamatos bérharcok eredményeként az általunk képviselt munkavállalók körében – a közigazgatásban, a szociális, a kulturális intézményeknél – voltak béremelések.

Ezek mindegyike kivétel nélkül szakszervezeti bérharc eredményeként valósult meg, bár ez sem az érintettek, sem a közvélemény számára nem mindig tudatosult. Sokan 10 éve nem kaptak béremelést, így a bérharcot folytatjuk, és ha nem lesz más lehetőség, a sztrájkok szervezését folytatni fogjuk. A jobb bérhelyzet érdekében az lesz az új javaslata az MKKSZ-nek, hogy a bértáblák alapja a mindenkori minimálbér illetve a bérminimum legyen. Emellett tovább harcolunk a diplomás bérminimum bevezetésért is. A közszolgálaton belül a legrosszabb életpálya törvény az állami tisztviselőkre vonatkozik, ez az illetmény és előmeneteli rendszer a munkavállalói alávetettség és a munkáltatói túl hatalom törvényesített megjelenése. Az elmúlt évi munka sikeres volt, akkor is, ha az eredmények nem elegendőek.Az írásbeli beszámoló olvasható itt),

 

A vitához többen hozzászóltak, dr. File Beáta, az ÖDOSZT elnöke arról beszélt, hogy az MKKSZ ügyesen használja a korszerű eszközöket, mint a flashmob és a videó üzenetek. Nem csak leveleket írunk, hanem cselekszünk is, történelmi lépés volt az önkormányzati sztrájksorozat. Fontosnak tartja a minimálbéralapú bértáblát és a diplomás bérminimum létrehozását. Felhívta a figyelmet a közösségépítés fontosságára valamint szükség van minden tag e-mail címére az tájékoztatás érdekében.

Tradler Ildikó, a MÁK OSZT elnöke a tavalyi sztrájkharc eredményeként megkapott béremelést méltatta. Ez főleg a középfokú végzettségűek körében enyhítette a bérfeszültséget.

Sipos László, a Közterület-felügyelet OSZT elnöke a közterület-felügyelők helyzetéről beszélt, akiknek a munkája a postástól a kommandósig terjed. Munkakörük igen szerteágazó, még sem becsülik meg őket. Kifogásolta, hogy ezt a tevékenységet az állam nem támogatja, csak az önkormányzatok saját forrásából működik.

Dr. Marosi János, Budapesti titkár a fővárosi polgármesteri hivatalokban történt átlagosan 15 %-os illetményalap emelésről adott tájékoztatást. Több ezer fővárosi köztisztviselő bére emelkedett a MKKSZ sztrájkharca eredményeként, mégsem tapasztaltuk a taglétszám emelkedését.

 

Ferencz Norbert, az Ifjúsági Képviselet vezetője a fiatalok számának növelését emelte ki. Partner abban is, hogy a fiatalok együttműködjenek az idősebbekkel egy nemzedéki szerződés keretében.

Enyedi Nagy Mihály, az MKKSZ szakértője, a SZEF Akadémia titkára az akadémián elhangzott 150 jelentős előadásra hívta fel a figyelmet, mely a honlapunkon megnézhető illetve az összegzése a Közjóról füzetben is megtalálható.

A vita után az Országos Választmány nyílt szavazással elfogadta az Elnökség beszámolóját.

Dr. Marosi János, az elnökségi tagja, a SZÜB vezetője bevezetőjével kezdődött a KSZSZ-hez való csatlakozás napirendje. Elmondta, hogy az MKKSZ 1990-ben alapító tagja volt a KSZSZ-nek, 1992-ben lépett ki onnan. Már 2006-ban felmerült az ismételt szorosabb együttműködés, ennek a jegyében vettük meg közösen az Abonyi utca 31. szám alatti székházat. Mostanra érett meg ismét a helyzet a szorosabb együttműködésre. Nem egyesülésről, hanem csatlakozásról van szó, egy szövetségnek leszünk tagjai, így az MKKSZ megmarad ugyanannak, ahogy ma működik. A KSZSZ-nek 14 szakszervezet a tagja, a tagság jelentős része kormánytisztviselő és állami tisztviselő. Elsősorban a kormányhivatalokban fogunk közösen dolgozni. A mai körülmények között a szorosabb együttműködés alapján lehetünk erősebbek. A jogi feltételek szerint a Választmány hatásköre az erről való döntés.

Dr. Agg Géza, a KSZSZ elnöke arról beszélt, hogy eddig is számos területen együttműködünk, a SZEF-ben, az KÉF-ben és az OKÉT üléseken. A tavalyi sztrájkunkhoz is szervezte a csatlakozást két szakszervezet, bár ez nem valósult meg végül. A KSZSZ szívesen várja az MKKSZ csatlakozását, erről még májusban fog dönteni a Szövetségi Tanács.

 A Választmány tagjai egyhangúan támogatták az MKKSZ csatlakozását a KSZSZ-hez.

Ezután az elnökség által már elfogadott 2017.évi gazdálkodásról szóló beszámoló és a 2018. évi költségvetés került napirendre. Az OV tagjai kézhez kapták az írásos beszámolót, ehhez Boros Péterné fűzött rövid kiegészítő tájékoztatást.

Tornyi Lajosné, a Felügyelőbizottság elnöke ismertette a beszámolóról és a költségvetésről a testület álláspontját, mindegyiket elfogadásra, megerősítésre javasolta. (A FEB írásbeli véleménye olvasható itt),

Fehér József OKÉT/KÉF ügyvivő az OKÉT és a KÉF tárgyalásokról és a várható bértárgyalásokról adott információt. Egyelőre kevés az információ a szándékokról. Ez elmúlt években a közszolgálatból kivett milliárdokat nagyjából visszapótolták. Beszélt arról, hogy 20 illetménytábla van, ezeknek mindenképpen egyszerűbbé kell válniuk. De nem vár a bérekben és a bérrendszerekben gyors változást. A költségvetés készül, jó lenne ennek elkészülése előtt a bérekről tárgyalni a kormányzattal. Fontosnak tartja az elmúlt 10 évben mindenféle béremelésből kimaradt 150 ezer ember bérfejlesztése. Bízik benne, hogy ebben benne lesz az önkormányzati terület is. Meg kell oldani a cafetéria területének zavaros helyzetét is.

 Ezután az OV tagjai választással pótolták a hiányzó elnökségi tagokat. Ennek eredményeképpen az Elnökség új tagja lett Zseli Imre és Sipos László. Majd kitüntetések átadására került sor.

 

Az ünnepség előtt Szula Miklós gitárművész játszott két zeneművet. Szebeni Dóra, a Kitüntetési bizottság vezetője ismertette az Elnökség határozata alapján a kitüntettet szakszervezeti vezetők névsorát. A kitüntetéseket Boros Péterné, Veres Ildikó és Árva János adták át.

Szakszervezeti munkáért ezüst plakett kitüntetésben részesült Négyesi Miklósné (Szabolcs megye, Államkincstár, Nyugdíjastanács), Gyímesi Gábor (Szabolcs megye, Kisvárda), Kaintz Mária (Pest megye, Budaőrs). Kitüntető oklevélben részesült Póti Tímea (Budatest, XIX. ker. Polgármesteri Hivatal) és Kara Viktória (Borsod megye, Kormányhivatal, Munkaügyi Központ). Elnöki dicséretben részesült Tiba József volt megyei titkár.

 Dr. Marosi János

 

Fotók a 2018. május 5.- én megtartott MKKSZ Országos Választmány üléséről és a kitüntetésben részesültekről.(Gozmann Józsefné összeállítása)

 

 


 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

További információk

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában