HÁROM ÉVE „JOGSZERŰEN” HÚZZA AZ IDŐT A KORMÁNY

Megjelent: 2018. március 28. szerda

A formálisan és jogilag „korrekt” kormányzati magatartás miatt, a háromszor megszakított, vagy fel sem vett sztrájktárgyalás után, a BM épületében augusztus után most március 28-án, szerdán folytatódott a párbeszéd. Erre csak az MKKSZ elnökének ismételt és következetes fellépése nyomán került sor, ám Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkár ismét meglepte a tárgyaló feleket. Legutóbb komplett ajánlatot vett át az MKKSZ-től a bérhelyzet rendezésére, ami mögött akkori helyszíni nyilatkozatával ott állt hat önkormányzati érdekképviselet is, de most erre az ajánlatra egyetlen mondattal sem érkezett válasz…

A hírlevélhez katt ide

 


 

  • A vállalatok egyre több lehetőséget kínálnak az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások bővítéséhez a cafeteria keretében. Ezt a megoldást ösztönözni kéne - írja a kormány közeli napilap.

  • Igaz, a statisztika javult, de még továbbra is az EU sereghajtói közé tartozunk, ha arról van szó, hogy a lakosság mekkora rész él anyagi nélkülözésben – írja az mfor.hu.

  • Tegyük fel, hogy a munkavállaló a felmondási idejét tölti – akár azért, mert ő maga mondta fel a munkaviszonyt, akár azért, mert a munkáltató közölt felmondást. Az is előfordulhat, hogy...

  • Jellemzően a halálos munkabalesetek negyede-ötöde a mezőgazdaságban történik, ezek nagy része traktorokkal és más gépekkel gázolás, ütközés. Emellett számos egyéb munkahelyi kockázatot is rejt az ágazat – a Nemzeti Agrárgazdasági...

  • Most már a hat éven át felelős miniszter ismertté vált véleménye szerint is nyilvánvaló, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tud hatékonyan működni - így reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete...

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában