A megyei titkárok és a szakmai tanácsok elnökei tanácskozása

Megjelent: 2018. január 31. szerda

A 2018. január 26-án rendezett tanácskozáson szó volt – egy diasor vetítésének segítségével – az MKKSZ küzdelmes éveiről és a jelenlegi helyzetéről, a 2018 első félévi rendezvényekről, a 2018. évi költségvetés előkészítésének helyzetéről, a könyvelési és pénzügyi szolgáltatás változásáról, a tagsági kedvezmények bővítésének terveiről és a konföderációs kapcsolatokról.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke egy diasor vetítése keretében mutatta be a 2010-től számítható küzdelmes éveket. A 2010-es alaphelyzet magabiztos működést tett lehetővé. A költségvetési bevétel meghaladta a kiadásokat, így megfelelő forrás állt arra, hogy az érdekvédelmi munkát jó színvonalon végezhessük. 

A 2010 utáni időszakban a közigazgatás többszöri átszervezése, a nagyarányú központosítás, a kormányhivatalok majd a járások kialakítása csökkentette a szakszervezeti tagságot. A polgármesteri hivatalok munkavállalóinak egy része a központi hivatalokhoz került. 2010 után nem csak az átszervezések, hanem a jogi környezet is változott, új jogállási törvények jelentek meg, a szakszervezeti jogok csökkentek, engedély kellett a tagdíjlevonáshoz, létrejött a kormánytisztviselői kamara.

Az igen érdekes, hogy ugyanazok a hatások a különböző megyékben különböző létszám és bevételt változást eredményeztek. Van ahol alig csökkent a tagdíjbevétel, máshol pedig töredékére esett vissza. Ezek okait nyilván elemezni kell. Csak 2017-ben mozdult meg a gazdagabb önkormányzatoknál dolgozó keresete, ez a köztisztviselők 40 %-át érintette, ez is csak azért, mert a 2016. évi első sztrájkunkkal jogot kaptak az önkormányzatok az illetményalap növelésére saját forrásból.

Jelentős eredmény a 2016. évi szociális sztrájkkészültség nyomán elért keresetemelkedés, ekkor a kormánnyal sikeresen megegyeztünk.

A köztisztviselőkért végzett bérharcunk sokéves eredménytelensége – mely során flash mobokat, tüntetést, akciókat, tiltakozásokat szerveztünk és számtalan javaslatot tettünk,2015-ös évet végig tárgyaltunk a kormány által végül kidobott egységes életpályáról – vezetett a legerőteljesebb eszköz, a sztrájk megszervezéséhez 2016-ban. Jelenleg a 4-dik sztrájkunkat szervezzük, mert a kormány nem tárgyal velünk, pedig az együttműködésre a sztrájktörvény szerint köteles lenne.

Az MKKSZ aktivitása 2012-2017 között kiemelkedően magas volt. Van nimbuszunk, és ide sokan telefonálgatnak a nem tagok, érzik, hogy a munkavállalókért kiállunk. 

A vitában elhangzott, hogy nehéz megtalálni azt, hogy a tagokat mi tartja bent a szakszervezetben és mi vonzza be a munkavállalókat, hogy tagjaink legyenek. Ennek érdekében az MKKSZ dolgozik kedvezmények kialakításán, ezért került be egy internetes áruház több mint 1000 termékkel, tárgyalunk a Vodafone-nal egy korszerű mobilcsomagról, gondolkodunk egy biztosítási csomagon és felfrissítjük a honlap arculatát is.

Az első félévi programok keretében szó volt arról, hogy várhatóan május 5-én lesz az OV ülés, ennek a napirendjén lesz a 2017. évről történő beszámoló és a 2018. évi költésvetés. Ezt előkészítően lesz több elnökségi ülés februárban és áprilisban.

A könyvelési, számviteli és pénzügyi szolgáltatások változásáról szólva elhangzott, fontos, hogy az alapszervezetei pénzmozgások dokumentumai kerüljenek központilag könyvekésre, – erről már kaptak tájékoztatást az alapszervezetek – és az ezzel kapcsolatos kérdéseket az MKKSZ elnöke kapja meg.

Boros Péterné szólt arról, hogy külön küzdöttünk a diplomás minimálbérért.

Boros Péterné végezetül azt a feladatot szabta meg a vezetőknek, hogy hagyományos megyei titkári értekezleten, nem hagyományos sporteseményen, alapszervezeti rendezvényen vagy egyéb közösségi eseményeken tegyék lehetővé, hogy az MKKSZ-ről-törekvéseinkről tájékoztathassuk tagjainkat.

Dr. Marosi János

 


 

  • Kevés hazai kutatás foglalkozik az apákkal, holott szerepük fontos a gyermekvállalási döntésekben is – hangzott el egy minapi konferencián. Nem véletlen, hogy a készülő nemzeti konzultációban a kormány a férfiakat...

  • Hiánypótló és egyedülálló online képzés indul szakszervezeti tisztségviselőknek. A képzés megalkotói olyan ismert és elismert szakszervezeti szakértők, vezetők, akik szerint szemléletváltásra van szükség a magyar szakszervezeti mozgalomban. A szakszervezetek csak...

  •  Egészen sajátos foglalkoztatáspolitikai üzenetet hordoz az adótörvények tervezett változtatása. Az 55 év felettieknek jelenleg járó foglalkoztatási kedvezményt megszüntetik, mondván, a nyugdíjasok jobb lehetőséget kapnak. Gond viszont, hogy ez nem ugyanaz...

  • Ha egy cég vezetése munkaidőkeret alkalmazásáról dönt, az jó eszköz arra, hogy a munkavégzést a cég működésének sajátosságaihoz igazítsa. Ennek a tudnivalóit gyűjtötte össze az Adózóna.

  • Sok cégvezető és munkavállaló nincs tisztában azzal, hány szabadnap adható vagy vehető ki részmunkaidős foglalkoztatásban. A válasz valójában egyszerűbb, mint sokan gondolják: egy szabadnap egy szabad napot jelent, függetlenül attól,...

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

További információk

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában