November 12. Szociális Munka Napja munkaszüneti nap! Egy köszöntés margójára.

Megjelent: 2017. november 09. csütörtök

„Etetni kell a juhot, hogy nyírni lehessen”

Bevezető előadás a Szociális Munka Napján tartott szakmai konferencián

Idén november 7-én, sorrendben harmadszor szerveződött meg a magyar szociális szakma országos konferenciája. Mint előző alkalmakkor is, az első előadást Boros Péterné, az MKKSZ elnöke tartotta

 

Mária Terézia híres mondata éppen 250 éve hangzott el, s benne egy „államférfi” felismerése húzódott meg; a teherviselő népességet nem lehet a végletekig kizsigerelni; a pihenésre, az élet újratermelésére a jobbágyoknak is szüksége van. Ezzel a történeti képpel indult Boros Péterné előadása, amely számos körülmény tartós változatlansága miatt vissza-visszakanyarodott ez előző két évi mondanivalóhoz.

Felidézte, hogy ha a szegénység nem is számolódott fel – sőt aránya nőtt hazánkban – a depriváció fogalma és tartalma körül kialakult valamiféle tudományos és szakmai közmegegyezés.

A tavalyi előadás egy sztrájkfelhívással ért véget, és ma is sztrájkhelyzet van – állapította meg az MKKSZ elnöke, miközben egy részsikert elért a szakma; a Szociális Munka Napja /november12./ munkaszüneti nap lett.

Ez fontos eredmény a szakmánk társadalmi elismerése szempontjából és a szociális munkások önbecsülését is erősíti. Jelentős dolog ez akkor, amikor a példázatot a jelenbe fordítva megkérdezzük; Ki védi meg ma az alul lévő milliókat?

Változatlanul fennáll az az adórendszer, amely minden más országnál jobban 48.5 %-ban terheli, éppen a legalacsonyabb keresetűeket Magyarországon.

Közel 1 milliós társadalmi zárványt jelentenek, helyzetükbe bezáródtak azok, akiket a közmunkás lét helyben maradásra, primitív, sokszor csak mímelt munkára kényszerített, a tényleges kitörés valóságos perspektívája nélkül. Erre a veszélyre már három évvel ezelőtt is rámutattunk, azóta valóság lett – szögezte le.

A 2011. évi adatok szerint Magyarországon 3,5 – 4 millió ember élt a munkaerőpiac peremén, vagy a szegénység küszöbén. Időközben 600 ezer fő elhagyta az országot, sajnos ezek fele nem a veszélyeztetett, hanem a még jobb helyzetű rétegekből, mert már előttük sem volt elfogadható jövő a hazai viszonyok között.

Időközben általános lett a megfelelően képzett szakemberek hiánya, olyan nyomás jött létre a munkaerőpiacon, ami kikényszeríti a tíz éve elmaradt bérek visszapótlását, de csak azt biztosíthatja, hogy reálbéreink elérték a 2009-es szintet.

Magában a szociális szférában, az ellátások mértéke nem változik, az ellátó rendszerek teljesítménye hanyatlik, az érintettek többsége kimarad az intézményes ellátásból. Az ágazat az európai átlag 35 %-os költségvetési részesedése helyett csupán 27 %-ot kap.

Továbbra is, két ágazati pótlék megítélése után is küzdünk a béreink rendezéséért, mert ez pillanatnyi és nem alapbéresített megoldás, és mert a lemaradásunk ezt követően is 40%-ék a közszolgálat más területeihez.

Részeredményeink és további harcaink előfeltétele az összefogás és a szolidaritás. Erre szükségünk van, most az önkormányzati terület is sztrájkra kényszerülhet, kérem a szociálisok támogatását.

Minden közszolgálati munkahely viszonyaiban, a beroppant bértáblák dolgában is megoldást jelenthetne a diplomás minimálbér bevezetése.

Továbbra is követeljük, hogy a minimálbér ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.

A munkanélküli segély adjon valódi esélyt a megfelelő álláskeresésre.

Meg kell valósítani a szociális európai uniót, Magyarország legyen tagja a Szociális Pillérnek, amely garancia a békére, és arra, hogy mindenki a saját hazájában boldoguljon!

November 29-én lesz OKÉT ülés. Ezen követeljük közel 200 ezer bérintézkedéssel még nem érintett kollégánk helyzetének rendezését, követeljük, hogy a 2018-ra ígért bérminimumokat emeljék meg és vezessék be a harmadik, a diplomás bérminimumot.

Minden érdekvédelmi törekvésünknek és harcunknak keretet adhat az ágazati kollektív szerződési rendszer, amivel kapcsolatban már tárgyalásban vagyunk a kormányzattal és fejezeti/téma listája már ismert előttetek.

Fokoznunk kell fellépéseink erejét, szakszervezeteink összefogását, mert tíz éve töretlenül súlyosbodik, hanyatlik az ágazat minden mérőponton.

Krízis van, a veszély a társadalom egészét fenyegeti. Minderről részletesebben szól az általunk készített és vitára bocsátott Közjó füzet szociális fejezete. Ennek záró mondatával zárta előadását Boros Péterné;

 „Nemzeti erőfeszítéseink homlokterébe kell, emeljük a társadalom támogatására szoruló részének ellátását, mert ennek elmaradása mindannyiunk elnyomorodásához vezet.”

 

 


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában