TANÁCSKOZOTT AZ ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNY

Megjelent: 2017. máj. 31. szerda

Az Országos Választmány május 27-én tartott ülése értékelte az MKKSZ elmúlt évi munkáját és megtárgyalta a gazdálkodási beszámolót és az éves költségvetést. Az OV módosította az SZMSZ-ben a tagdíjjal kapcsolatos szabályokat. A tanácskozás zárásaként kitüntetések átadására került sor. A tanácskozást Zseli Imre, az OV elnöke vezette.Az ülést az Új Városháza Dísztermében tartottuk.

 

Elsőként Boros Péterné elnök számolt be az Elnökségnek a MKKSZ XI. Kongresszus óta végzett munkájáról, (a szóbeli beszámoló olvasható itt) (A prezentációhoz katt ide) Az OV tagjai az MKKSZ 2016. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót és mérleget, valamint a 2017. évi költségvetés anyagait előzetesen kézhez kapták. 

Tornyi Lajosné, a Felügyelőbizottság elnöke ismertette a 2016. évi gazdálkodásiról szóló beszámolóról és a 2017. évi költségvetésről a testület álláspontját, mindegyiket lefogadásra, megerősítésre javasolták.

Fehér József, az OKÉT Munkavállalói oldal ügyvivője tartott tájékoztatót az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) 2018 évi állami költségvetés – közszolgálatokat érintő hatásainak – tárgyalásáról. Részletesen bemutatta a sokféle jogviszonyt és beszélt a keresetek lemaradásáról.

(A tájékoztató olvasható itt) 

A prezentációhoz katt ide

A vitában többen elmondták véleményüket a beszámolókról, kiegészítették az elhangzottakat.

Póti Tímea a XIX. kerületi Polgármesteri Hivatal alapszervezetének titkára az önkormányzati sztrájkról szólt.

Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere, Nógrád megyei küldött a szakszervezeti munka megújítását és a kommunikációt, az egyszerű üzeneteket tartotta fontosnak.

Ferencz Norbert, a Szociális OSZT társelnöke, a Fiatalok Képviselete elnök a szociális sztrájkról és annak eredményeiről és a SZEF-ben végzett ifjúsági munkáról beszélt

Kosztolányi György, a Környezetvédelmi OSZT elnöke, a kormányhivatalban a környezetvédelemmel foglalkozó állami tisztviselők nehéz helyzetét ismertette.

Dr. Dobóczky Károly, a Magyar Államkincstári OSZT elnöke kincstárban dolgozók nehéz helyzetéről, a 9 éve változatlan bérekről és az államkincstári sztrájk előkészületeiről szólt.

Farkas Andrea, Csongrád megyei titkár arról beszélt, hogy az önkormányzatiság léte a kistelepüléseken veszélyben lehet. 

Millián György, az Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány segélyezési bizottságának vezetője a segélyezettek nehéz helyzetéről, a dolgozói szegénységről és az adományozás fontosságáról beszélt. Javaslatot tett arra, hogy minden tagunk havi 10 Ft-tal támogassa az alapítványt.

A vita után Boros Péterné válaszolt az elhangzott gondolatokra, megköszönte az észrevételeket, majd az OV határozott, elfogadta az Elnökség beszámolóját, megerősítette a 2016. évről szól beszámolót és a 2017. évi költségvetést. Külön elfogadták, hogy a havi 10 Ft-os alapítványi támogatásra felhívás fog készülni.

 

Ezután dr. Marosi János, a SZÜB vezetője egészítette ki az SZMSZ módosítására tett írásbeli javaslatot. Ez a javaslat néhány pontosítást tartalmaz és szabályozza a tagdíjfizetés ténylegesen 1 %-ossá válását, mely fokozatosan fog megvalósulni. A Felügyelőbizottság elnöke támogatta a javaslatot. Az SZMSZ módosítását az OV vita nélkül nagy többséggel elfogadta. (A javaslat olvasható itt)

A hivatalos napirendek lezárása után kitüntetések átadására került sor. Ennek keretében először a Weiner Leo Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tehetséges fiatal rézfúvósainak színvonalas műsorát hallgattuk meg.

A kitüntetési ünnepséget Szebeni Dóra, a Kitüntetéseket előkészítő bizottság vezetője vezette, a kitüntetéseket Boros Péterné, az MKKSZ elnöke és Veres Ildikó és Árva János alelnökök adták át. Az elismerések átadása előtt két, sok éven keresztül megyei titkárként dolgozó tagnak – Ducsay Lajosnénak, volt Borsod megyei titkárnak és Matos Ferencnének, volt Nógrád megyei titkárnak – köszönte meg a munkáját ajándékkal az MKKSZ vezetése. 

Az Elnökség titkos szavazással az alábbi személyek kitüntetéséről döntött:

MKKSZ Aranygyűrű kitüntetésben részesült 2 fő:

Kozák Ferenc (Szabolcs megye)

Millián György (Budapest)

Szakszervezetei munkáért ezüst plakett kitüntetésben részesült 6 fő:

Bodó Tibor (Szabolcs megye)

Dublecz Ferencné (Zala megye)

Dr. Halász Károly (Komárom megye)

Jakab Károly (Pest megye)

Pető Károlyné (Borsod megye)

Weisz Zoltán (ONYT)

Kitüntető oklevélben részesült 5 fő:

Berényiné Károlyi Nóra (Borsod megye)

Görbe László (Fiatalok képviselete, Budapest)

Tóth Jánosné (Komárom megye)

Poharánszky Béláné (Borsod megye)

Rácz Gábor (Hajdú megye)

Az ünnepség zárásaként Árva János alelnök mondott pohárköszöntőt a kitüntetett tagok tiszteletére.

 

Dr. Marosi János

 


 

Copyright 2011. Joomla Template Maker. adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában